Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újabb műtéten esett át Kalmár Zsolt

Újabb műtéten esett át Kalmár Zsolt

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Sikeres artroszkópos térdműtéten esett át Kalmár Zsolt – tájékoztatta a játékos klubját, a Fehérvárt dr. Kovács Tibor Dávid csapatorvos.

Azt nem közölte a Fehérvár a honlapján, hogy mikor térhet vissza Kalmár Zsolt, ám az NSO megjegyzi, hogy ez a fajta műtét minimális invazív orvosi beavatkozás, melyet követően nagyjából másfél hónapot vesz igénybe a teljes felépülés, de néhány hét után már el lehet kezdeni sportolni.

Kalmár a mostani, 2024/2025-ös kiírásban mindössze 17 tétmeccsen (641 játékperc) – ebből 15-ször az NB I-ben – lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett. A várható felépülési ideje alapján az idény hátralévő részét ki kell hagynia, s kérdéses lehet a jövője, hiszen a Transfermarkt alapján idén júniusig köti szerződés a Vidihez.

Kijelenthető, hogy a még mindig csak 29 éves játékosnak alaposan meggyűlik a baja a sérülésekkel. 2019 augusztusától 2020 februárjáig 138 napot kellett kihagynia bokasérülés miatt, majd 2021. április 1-én, még a DAC játékosaként olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy 474 napot kellett kihagynia. Visszatérése után, 2023. november 26-án ismét súlyos sérülést szenvedett, a Kecskemét ellen, így másodszor is ki kellett hagynia az Európa-bajnokságot, s csak tavaly szeptember 22-én, a Puskás Akadémia ellen tért vissza. Legutóbb március 7-én, a Kecskemét otthonában lépett pályára, a 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzés szünetében lecserélték, ám azt akkor még nem lehetett tudni, hogy sérülés áll-e a háttérben.

Ezek alapján kiszámoltuk, hogy az elmúlt négy évben mostanáig összesen 822 napot (!) hagyott ki sérülések miatt, ez idő alatt a Transfermarkt adatbázisa szerint 87 mérkőzésen nem került keretbe a klubcsapatainál.

A 36-szoros válogatott középpályás március 23-án azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy továbbra is célja visszakerülni a nemzeti csapatba.

Borítókép: Fotó: fehervarfc.hu

További tartalmak