A Puskás Akadémia 3–1-re nyert a vendég Fehérvár ellen, így több győzelmének köszönhetően megelőzte az egy meccsel kevesebbet játszott Ferencvárost.
Kapcsolódó tartalom
Hornyák Zsolt az M4 Sport kamerái előtt elismerte, a magabiztos győzelem ellenére azért voltak hullámzó pillanatok a játékukban.
„Kettő–nullnál az ellenfél azt érezte, visszajöhet a mérkőzésbe, gondolok a második félidő első tíz percére, de aztán Laros Duarte a jó teljesítményét egy szép góllal koronázta meg. Végig irányítottuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk. Ez azért is volt fontos, mert a következő mérkőzésre úgy akartunk menni, hogy még van sanszunk megküzdeni az első helyért” – értékelt a Puskás Akadémia vezetőedzője, aki a kitért a soron következő (május 3., 19.30, M4 Sport), bajnoki cím szempontjából is kulcsfontosságú Ferencváros elleni bajnokira bővebben is kitért.
„Eljutottunk a döntőbe, remélem, az a mérkőzés még szebb lesz, mint a mai, vagy bármelyik. Ott is jó focit szeretnénk játszani, dőljön el, ki lesz az első!” – tette hozzá.
Tímár Krisztián szerint a bátortalanul kezdtek.
„Nagyon rossz ütemekben kaptuk a gólokat, az első félidő második felében feljövőben voltunk, de két könnyelmű gólt kaptunk, az egyiket oldalszabadrúgás, a másikat bedobás után. Az döntött, hogy az ellenfél értékesítette nem annyira sok lehetőségét, mi pedig nem tudtunk korábban, jó helyzetekből, jó időpontokban gólt rúgni” – mondta a Fehérvár trénere. Pozitívumként kiemelte, csapata hajtott, próbálta a támadójátékban megvalósítani, amiket az edzéseken begyakoroltak.
Tímár nem akarta elárulni, hogy mi hangzott el az öltözőben, de hangsúlyozta, hogy ennél több kell, védekezésben jobban kell koncentrálniuk: „Nem lehet, hogy egy-két ember figyelmetlensége, rövid zárlata miatt az egész csapat bűnhődik.”
Pécsi Ármin, a PAFC kapusa kiemelte, ismerik a Ferencvárost, jó meccsre számít ellenük, de ugyanúgy fognak készülni.
Spandler Csaba, a Vidi hátvédje úgy véli, helyenként egész jól játszottak, megint „magukat csinálták ki” az első félidőben kapott két góllal.
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC 3–1 (2–0)
Pancho Aréna, 1881 néző v.: Bogár
gólszerző: Colley (27.), Levi (45+1.), Duarte (76.), illetve Kastrati (88.)
sárga lap: Nagy Zs. (41.), illetve Spandler (11.), Simut (49.), Petrov (75.), Katona M. (90.), Kastrati (90.)
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Favorov – Duarte (Orján, 86.), Harutyunjan – Plsek (Nissila, 70.), Levi (Vékony, 84.), Nagy Zs. (Kerezsi, 84.) – Colley (Fameyeh, 70.) Fehérvár: Nagy G. – Simut (Holender, 74.), Petrov, Spandler, Kalandadze, Milicevic – Szabó B. (Katona M., 74.), Melnyik, Bedi (Pető, 57.) – Saponjic, Stefanelli (Kastrati, 83.)
OTP Bank Liga, 29. forduló, program:
péntek
Nyíregyháza Spartacus FC–Debreceni VSC 1–0
szombat
Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC 3–1
17:30 – ETO FC Győr–Paksi FC (M4 Sport, m4sport.hu)
20:00 – Újpest FC–Diósgyőri VTK (M4 Sport, m4sport.hu)
vasárnap
15:30 – MTK Budapest–Ferencvárosi TC (M4 Sport, m4sport.hu)
18:00 – Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE (M4 Sport, m4sport.hu)