A meccset kis késéssel kezdte el a két csapat, ugyanis az egyik partjelző kommunikációs eszköze nem működött megfelelően, így várni kellett arra, míg megoldást találnak a problémára. A kis malőr rányomta a bélyegét a találkozóra is, a kezdő sípszót követően mindkét csapat szurkolói csak várhattak a gólokra, de hiába, egy-két ígéretesnek tűnő helyzeten kívül nem volt nagyobb történés az első játékrészben.
A második negyvenöt perc is hozott helyzeteket és főként zalaegerszegi mezőnyfölényt, azonban egyik csapat sem talált fogást a másikon – a kapusokra tehát nem lehetett panasz – így végül gól nélküli döntetlennel zárult a 29. forduló.
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Zalaegerszegi TE – Kecskeméti TE 0-0
Zalaegerszeg, v: Pintér Cs.
sárga lap: Sankovic (48.), Szendrei (55.), illetve Katona L. (77.), Bocskay (81.), Belényesi (87.)
ZTE: Gundel-Takács – Szendrei, Evangelu, Csóka, Medgyes (Várkonyi, 61.) – Sankovic – Dénes (Krajcsovics, 73.), Ipalibo (Bakti, a szünetben), Csonka (Esiti, 85.), Mim (Sajbán, 84.) – Croizet
Kecskemét: Kersák – Zeke (Pálinkás, 72.), Belényesi, Szabó A. – López (Meszhi, 78.), Bocskay, Katona L., Kovács B. (Katona B., 63.) – Zsótér – Camaj, Májer (Nagy K., 78.)
OTP Bank Liga, 29. forduló:
MTK Budapest-Ferencvárosi TC 2-3
szombaton játszották:
Puskás Akadémia FC-Fehérvár FC 3-1
ETO FC Győr-Paksi FC 2-0
Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-1
pénteken játszották:
Nyíregyháza Spartacus FC-Debreceni VSC 1-0
A 30. forduló programja:
május 3., szombat:
Újpest FC-ETO FC Győr 13.00
Debreceni VSC-MTK Budapest 15.30
Ferencvárosi TC-Puskás akadémia FC 19.30
május 4., vasárnap:
Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 13.30
Kecskeméti TE-Nyíregyháza Spartacus FC 16.00
Fehérvár FC-Paksi FC 18.30