Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mihalecz István: Ezek a játékosok úgy átlépnek egy edzőváltáson, ahogy a nagy könyvben meg van írva

Mihalecz István: Ezek a játékosok úgy átlépnek egy edzőváltáson, ahogy a nagy könyvben meg van írva

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós Rita
Gól nélküli döntetlent játszott egymással a Zalaegerszeg és a Kecskemét az OTP Bank Liga 29. fordulójában. A hazaiak ezen a héten kinevezett vezetőedzője, Mihalecz István úgy véli, többet kellett volna használniuk az agyukat bizonyos döntéseknél, akkor több esélyük lett volna a győzelemre, Gera Zoltán szerint ha gól szereznek az utolsó pillanatokban, akkor sem biztos, hogy megérdemelték volna a győzelmet.

Gera Zoltán a kecskemétiek edzője szerint csapata az első félidőben jobban játszott, volt pár lehetőségük, azonban a második játékrészben a ZTE jobbak volt náluk. „Nem nagyon tudtunk kijönni a kapunk elől, nyomás alatt voltunk, kapusunk nagyon jó napot fogott ki, nagy védései voltak. Az utolsó pillanatban meccslabdánk is volt, megnyerhettünk volna a mérkőzést, de talán nem érdemeltük volna meg.”

A korábbi klasszis labdarúgó elmondta, csalódottak, mert nyerni szerettek volna, igyekeznek pozitívak maradni, készülnek a következő hétvégére, csinálják, amíg lehet  és a jövő heti hazai pályán játszott találkozót szeretnék megnyerni.

„Egy kicsit saját magunkat oltottuk ki abból a szempontból, hogy kicsit hektikusak voltunk, nagyon idegesek, főleg az első félidőben, a másodikra egy kicsit kiegyenesedtünk” – értékelt a találkozó után Mihalecz István a Zalaegerszeg vezetőedzője. A szakember szerint a kapu előtt több jó döntést kellett volna hozniuk ahhoz, hogy megszerezzék a három pontot. A Márton Gábort váltó szakember elárulta, voltak olyan játékosok, akik meglepték a jó teljesítményükkel.

„Bakti Balázs egész héten jól titkolta, hogy ilyen jó futballista, ő kimondottan jó benyomást tett rám a második félidőben. Úgy gondolom, hogy ha bizonyos helyzetekben többet használjuk az agyunkat, ami a döntésekhez kell, akkor bármelyik mérkőzésen vannak győzelmi esélyeink. Azt gondolom, ha van egy edzőváltás 6-7 havonta, ezek a játékosok manapság olyan könnyen át tudnak lépni rajta, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.”

A kapusokon abszolút nem múlt, hiszen mindketten jól védtek, egyikük sem kapott gólt. Gundel-Takács Bence szerint sikerült jobban dominálniuk a találkozót és a végére egy ki-ki mérkőzés lett belőle. „Mindenki mindent kockára tett, hogy gólt lőjön. A végén volt egy nagy helyzetük, de örülök, hogy sikerült hárítanom, az utóbbi hetekben nem nagyon jöttek a bravúrok, örülök, hogy sikerült fontos védést bemutatnom.” Úgy véli, jó út, hogy kapott gól nélkül le tudtak hozni egy találkozót.

A kecskeméti hálóőr, Kersák Roland nem örült neki, hogy kollégája a végén nagyot hárított, ugyanakkor nem panaszkodott, hiszen neki is megvoltak a maga védései. „Nem ismerjük egymást, de most azért gratulálnunk kellett egymásnak, hogy rajtunk múlott.”

Borítókép: Zalaegerszeg, 2025. április 27. Mihalecz István, a Zalaegerszeg (b) és Gera Zoltán, Kecskemét vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Zalaegerszegi TE FC – Kecskeméti TE mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában 2025. április 27-én. MTI/Katona Tibor

További tartalmak