Nestor El Maestro csapata nincs könnyű helyzetben, hiszen nem elég, hogy a DVSC 29 pontjával mindössze a 11., utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, de kijelenthető, hogy bravúrokra lesz szüksége, ha bent akar maradni az élvonalban.
Azzal, hogy az előző fordulóban kikapott a Szparitól, alapofan vágta maga alatt a fát, s a Debrecennek olyan riválisokkal szemben kell kiharcolnia a bennmaradást, mint az MTK, a Paks, a Puskás Akadémia és a Fehérvár. Mindeközben pedig az sem árt, ha a Nyíregyháza nem veri meg a sereghajtó Kecskemétet a két csapat vasárnapi találkozóján, mivel akkor Dzsudzsák Balázséknak minden bizonnyal kevés lesz például az egy győzelem is a hátralévő mérkőzéseken. Persze a Szpari mellett ott van még a jelenleg tizedik Zalegerszeg, amelyet szintén megcsapott az esetleges búcsú szele, de az egerszegieknek lényegesen könnyebb a sorsolásuk (DVTK idegenben, Újpest és Győr otthon, majd Nyíregyháza idegenben), emellett fontos tényező lehet, hogy a klubnál megköszönték Márton Gábor munkáját, egy edzőváltás pedig akár fel is rázhatja a ZTE-t.
Kapcsolódó tartalom
Amíg a Debrecen számára már ez az összecsapás is élet-halál harc lesz, addig a fővárosiaknak nem kell félniük a kieséstől, nyugodtan futballozhatnak – valljuk be, ez némileg azért érezhető is az MTK-n, amely néhány hete még azért volt harcban, hogy kisebb csodával beérje a Paksot, március 29-e óta azonban egyáltalán nem nyert bajnokit, sőt, a legutóbbi öt mérkőzéséből hármat el is veszített. Igaz, ez a három zakó talán nem meglepetés, hiszen a Győr, a Paks és a Ferencváros ellen jött. Ettől függetlenül mostanában némileg enerváltabb a kék-fehérek játéka, úgy tűnik, mintha Horváth Dávid csapata kissé elfáradt volna az idény végére.
A DVSC ezzel szemben az elmúlt öt NB I-es meccséből hármat behúzott, ám túlságosan is kétarcú, hiszen amíg a Diósgyőrt simán verte, addig például a Zalaegerszeg ellen úgy húzott be egy hétgólos meccset, hogy Brandon Domíngués az utolsó utáni pillanatban, a 96. percben szerezte meg a három pontot jelentő találatot. El Maestrónak a két botlás lehet az igazán fájó, hiszen előbb a szebb napokat is látott Újpest, majd a már említett Szpari elleni vereség még nagyon sokba kerülhet a végén.
Ami a két alakulat legutóbbi meccseit illeti, tavaly szeptemberben, a nyolcadik fordulóban az MTK úgy nyert 3–2-re, hogy a 85. percben még iksz volt az állás, jött azonban Gey Viktor, aki eldöntötte a pontok sorsát. Ezen a találkozón egyébként még Máté Csaba ült a debreceniek kispadján, akit egy hónapra rá el is küldtek.
Februárban, a 19. fordulóban fordult a kocka, a DVSC 2–0-ra diadalmaskodott Domingués és Szűcs Tamás góljával, Molnár Ádint ráadásul kiállították az MTK-ból. Érdekesség, hogy a statisztikai háborút akkor a kék-fehérek nyerték, hiszen többet birtokolták a labdát, több lövésük és szögletük is volt, a kapura azonban veszélytelenek voltak, a piros-fehérek pedig amikor a kapu elé kerültek, éltek is a lehetőségeikkel.
A szombati lesz a 77. NB I-es összecsapás a felek között: 32-szer MKT-, 27-szer Debrecen-siker született, 17 alkalommal pontosztozkodás lett a vége. El Maestro még hibátlan Horváth Dávid ellen, hisz az eddigi egyetlen találkozójuk végén a szerb örülhetett, ugyanakkor általában Horváth is jó szívvel várhatja a DVSC elleni bajnokikat, az eddigi hét mérkőzésből ugyanis ötöt behúzott a hajdúságiak ellen.
Debreceni oldalon ki kell emelni Dominguést, aki az elmúlt hetekben remek formában van, áprilisban háromszor volt eredményes, s adott egy gólpasszt is – a francia támadó szép csendben fellépett a második helyre a 13 gólos Bárány Donát, Böde Dániel páros mögé a góllövőlistán, s immár 12 találatnál jár.
Az MTK-nál Jurina Marin a leghatékonyabb, ő is 12-szer ünnepelhetett a szezon során, a Fehérvár, valamint a Fradi ellen is eredményes volt, így kijelenhetjük, hogy ő is jó formában van.
S hogy mire van szükség egy debreceni sikerhez? El Maestro szerint minél hamarabb el kell felejteni a Nyíregyháza elleni zakót, mivel az az egyébként kifejezetten feszült mérkőzés nagy pofon volt mentálisan.
„A hét folyamán nagyon fontos az, hogy felépüljünk, elsősorban mentálisan, mivel a legutóbbi találkozó megviselte a csapatot és mélyen magunk alatt voltunk. Remélem, hogy mostanra sikerült visszanyernünk az önbizalmunkat és a pozitivitást is. Taktikai és egyéni szempontból nincs sok változás. Mint minden ellenfelünket, így az MTK-t is figyelemmel követtük. A legutóbbi egymás elleni meccsen nagyszerű egyéni teljesítményeket láthattunk a játékosainktól, ha ezt most szombaton is sikerül megismételnünk, akkor jó esélyünk van a győzelemre” – mondta a Loki trénere.
A szombat 15.30-kor kezdődő Debrecen–MTK Budapest OTP Bank Liga-mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
OTP Bank Liga, a 30. forduló programja:
május 3. szombat
13:00 – Újpest FC–ETO FC Győr (M4 Sport és m4sport.hu)
15:30 – Debreceni VSC–MTK Budapest (M4 Sport és m4sport.hu)
19:30 – Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC (M4 Sport és m4sport.hu – A hét meccse)
május 4. vasárnap
13:30 – Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport és m4sport.hu)
16:00 – Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport és m4sport.hu)
18:30 – Fehérvár FC–Paksi FC (M4 Sport és m4sport.hu)