Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Párszor ideges voltam a srácokra” – Dibusz szerint a kelleténél nagyobb kockázatot vállaltak a PAFC ellen

„Párszor ideges voltam a srácokra” – Dibusz szerint a kelleténél nagyobb kockázatot vállaltak a PAFC ellen

m4sport.hu | | Szerző: Szepes Viktor
A Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, ezzel megmaradt a hárompontos távolság a két bajnokesélyes között. A mérkőzést követően a hazai részről Robbie Keane vezetőedző és Varga Barnabás az M4 Sport riporterének, Korsós Kristófnak értékeltek, míg Dibusz Dénes a helyszíni stúdiónkban elemezte a meccset és a bajnoki versenyfutást.

„Nem érdemeltük meg a kapott gólt, az ellenfélnek nem volt helyzete az öngólon kívül, mi viszont sokat alakítottunk ki. Mind a két csapat teljes erőből küzdött, de meg kellett volna nyernünk a meccset. Pozitívnak kell maradnunk, továbbra is megvan az előnyünk, de minden meccset meg akartunk nyerni, ezt is meg akartuk” – értékelt Robbie Keane, aki a lecserélt Tóth Alex állapotáról még nem tudott részletekkel szolgálni.

„Szerintem egyértelműen mi tettünk többet a győzelemért, nagyon sok helyzetünk, vagy legalábbis lehetőségünk volt. Kétszer mentek el a kapunkig, rúgtak egy szerencsés gólt, csalódottak vagyunk. Megérdemeltük volna, de a foci ilyen, a hárompontos előnyünket megtartottuk” – fogalmazott Varga Barnabás, az egyenlítő gól szerzője.

„Az első félidő végén volt egy megpattanó lövés, onnantól a minimális cél az volt, hogy ne veszítsük el a találkozót. Nagyon kellett a második félidő elején a gól, így a Puskás kevésbé tudta a zárt játékát játszani utána – mondta az M4 Sport helyszíni stúdiójában Dibusz Dénes. – Ésszel kellett kockázatot vállalni, párszor ideges is voltam a srácokra, több olyan rizikózás volt, amiből bajba is kerülhettünk volna. Megmaradt a hárompontos előny, nincs még lefutva semmi.”

Az FTC csapatkapitánya úgy érezte, több olyan szituáció volt, amikor a kelleténél több kockázatot vállaltak, ezúttal még hidegebb fejre lett volna szükségük, hogy nyerjenek, de megvoltak ehhez a helyzeteik.

„Aki bajnok akar lenni, annak mindenkit le kell győzni, akkor nincs kérdés. Szerintem fejlődött a csapat, léptünk előre, remélem, ez a következő fordulókban is meg fog mutatkozni. A csapatvédekezésben léptünk előre a legnagyobbat az új formációban. Négy győzelem kell innentől, nem biztos, hogy elég lesz egy iksz, nem kell számolgatni a rizikót, ami bennünk van, azt bele kell tenni” – mondta el a remélt duplázás receptjét Dibusz.

Értékelések a Puskás oldaláról:


Összefoglaló:

OTP Bank Liga, 30. forduló
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 1–1 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 19 021 néző

V: Bognár Tamás

Gólszerző: Varga B. (52.), ill. Szalai G. (42. – öngól)
Sárga lap: 
Cissé (36.), ill. Kerezsi (91.)

FTC: Dibusz – Gartenmann, Cissé, Szalai G. – Makreckis, Júlio Romao, Tóth A. (Zachariassen, 77.), Maiga (Abu Fani, a szünetben), Civic (Traoré, 84.) – Pesics (Saldanha, 56.), Varga B.
PAFC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Favorov (Plsek, 68.) – Harutyunjan, Duarte – Soisalo (Kerezsi, 73.), Levi (Nissilä, 84.), Nagy Zs. – Colley (Fameyeh, 84.)

Borítókép: MTI/Purger Tamás

További tartalmak