Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Meg kellett találni a módot, hogy azok a játékosok, akik NB I-esnek képzelték magukat, motiváltak legyenek”

„Meg kellett találni a módot, hogy azok a játékosok, akik NB I-esnek képzelték magukat, motiváltak legyenek”

m4sport.hu | | Szerző: Szepes Viktor
A 27. fordulóban biztossá vált: a Kisvárda egy év NB II-t követően visszajutott a labdarúgó OTP Bank Ligába. A feljutást bebiztosító Békéscsaba elleni döntetlent követően a csapat sportigazgatója (egyben megbízott vezetőedzője), Révész Attila nyilatkozott boldogan az M4 Sportnak.

A Kisvárda nem hivatalos NB II-es szereplése napra pontosan egy évig tartott – derült ki Révész Attila okfejtéséből:

„Egy évvel ezelőtt május 4-én estünk ki a Puskás ellen, most május 4-én pedig feljutottunk. Nagyon nehéz és munkás évünk volt. Tettünk egy fogadalmat egy éve: visszajövünk és csupa örömmel töltjük ezt az évet. Sok kellemetlenségünk volt ősszel, de tavasz rendben volt, az eredményeink is ezt mutatják, a közösség is összeállt, a játékunk is helyenként rendben volt. Gratulálok a Békéscsabának, remélem, bennmaradnak. Innentől a bajnoki cím megszerzése a célunk” – értékelt az M4 Sportnak Révész Attila a Békéscsaba elleni 2–2 után.

A Kisvárda sportigazgató-vezetőedzője elárulta, a békéscsabai kispadon értesültek róla, hogy a Vasas nem áll győzelemre Szentlőrincen, így stratégiát váltottak és hátrahúzták egy kicsit a csapatot, hogy meglegyen a döntetlen.

„Ha sikerül a célt elérni, az mindenkinek örömöt jelent. Most még nem foglalkozunk a következő év nehézségeivel, de lesz belőle bőven. Tőkeerős, nagy klubok alkotják az NB I mezőnyét, szóval a bennmaradás feladja majd a leckét, de most nem szabad ezzel foglalkozni.

Nagyon sokat dolgozunk, sok korholás, kedves szó, öröm ért minket, meg kellett találni a módot, hogy azok a játékosok, akik NB I-esnek képzelték magukat, motiváltak legyenek. A minőségi különbséget sok meccsen meg tudtuk mutatni, jó erőben voltunk” – mosolygott Révész.

Azt már korábban elárulta, hogy a következő szezonban új vezetőedzőt neveznek ki a csapat élére, eddig két stábbal tárgyalt konkrétan, s nagyon szeretné, hogy egy karakteres edző érkezne a csapathoz, akit elfogadnak a játékosok és tud meccselni. Egyelőre ötven-ötven, hogy magyar vagy külföldi szakember örökli-e meg a kispadot.

Révész Attila csapata harmadik helyen fordult a téli szünetben, akkor két ponttal elmaradva a második Kazincbarcika, hárommal a listavezető Kozármisleny mögött. A szabolcsi csapat a Vasas elleni évnyitó 0–0 után gyilkos üzemmódba kapcsolt: sorozatban nyolc bajnokit nyert, az eddigi 12 idei Merkantil Bank Liga-meccsét 10-2-0-s mérleggel hozta le. A remek sorozatban több emlékezetes siker is található: a Budafokon, Kozármislenyben és a BVSC ellen is is mínusz kettőről fordítottak Soltész Dominikék, a Szentlőrinc-meccsen pedig hiába adtak le kétgólos előnyt, a 91. percben megint megszerezték a győzelmet. A Kisvárda egy szezont követően tér vissza az élvonalba, azt megelőzően sorozatban hat szezont futballozott az OTP Bank Ligában. Mögötte óriási a csata a másik feljutó helyért, most éppen a Kazincbarcika áll jobban, amely a Vasassal ellentétben vasárnap győzni tudott.

Borítókép: Kisvárda FC

További tartalmak