1997. augusztus 1., Székesfehérvár
A Sóstói-stadionban Gázszer–Bp. Honvéd mérkőzést rendeztek – arra, hogy mi is volt ez a Gázszer nevű klub, hogyan került az NB I-be és Székesfehérvárra, sorozatunk egy későbbi részében visszatérünk. A mérkőzés első félideje eseménydús volt, hiszen Tieber Krisztián (2) és Vjacseszlav Medvid góljaival 3–0-ra vezettek a hazaiak. Ez vélhetően nem tetszett a Honvéd akkori „menedzserigazgatójának” Kérmer Károlynak, aki a második játékrész elején egy darabig a játékoskijáróból nézte a mérkőzést, ám a másnapi Nemzeti Sport beszámolója szerint: „A második játékrészben azonban már hiába kerestük Szepessy László pályaedző mellett… Szepessy László elmondta, nem tudja, hol van Kermer Károly. A Kispest menedzserigazgatója a szünetben még Komora Imrével volt az öltözőben, és természetesen kritikusan nyilatkozott az első félidőben látott játékról. Aztán Szepessy kiment a pályára, ám Krémer Károly nem ment utána. A rendezőktől kapott információk szerint a menedzserigazgató néhány percig a játékoskijáróban álldogált, aztán a második félidő elején elhagyta a klubépületet…”
Vagyis a Honvéd edzője a szünet után hazament. A sportnapilapnak „rádiótelefonon nyilatkozott”, de az akkor nem derült ki, hogy mi volt a furcsa lelépés oka.
Na de egy nappal később már részletezte, hogy miért is lépett le idő előtt:
„… a félidőben úgy éreztem, hogy elveszett a meccs, ám az okok sokkal mélyebbek, mint egy mérkőzés eredménye. Egyrészt mindenki sokkal többet vár a csapattól, mint amit a körülmények összessége és a játékosok valós tudása lehetővé tesz, s ez a tudat béklyót rak a játékosokra. Másrészt eddig én feltétel nélkül bíztam a szakmai stábomban, elfogadtam a döntéseiket, gyakorlatilag csak asszisztáltam a munkához. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy hibás volt a szakmai munka, hiszen annak „beéréséhez” idő kell, ám biztosan voltak hibák, az eredmények legalábbis ezt bizonyították.”
A bajnokságot három vereséggel kezdő és tökutolsó Honvéd edzője a fentieket tudta még fokozni is:
„Eddig az én jelenlétem a kispadon csak amolyan protokolláris feladat volt. Ilyen szempontból a csapat nem szenvedett hiányt. Ám meg kell értenie mindenkinek, annyira kilátástalannak láttam a helyzetet, hogy valamivel fel kellett hívnom rá a figyelmet. Akkor azt gondoltam: álljon meg a menet, ez így nem mehet tovább!”
Márpedig egy meccsen még ment így tovább, hiszen a következő körben Krémer Károly ismét ott ült a kispadon és a csapat nyert 2–0-ra a Siófok ellen, természetesen a menedzserigazgató végig is nézte a mérkőzést – „amolyan protokolláris feladatként” –, majd átadta a helyét Varga Zoltánnak és nem sokkal később el is tűnt a magyar labdarúgásból.
De nézzük, hogy egyáltalán, miként került oda. Krémer Károly 1968-ban kilenc NB I-es meccsen játszott a Pécsi Dózsában, majd nem sokkal később külföldi karrierbe kezdett és Nyugatról csak 1990-ben jött vissza.
1990 – Üllői út
„Az üzleti világ sztárjai az Üllői úton? Krémer Károly, a Ferencváros technikai igazgatója beszélt a terveiről” – hozta címlapján a Nemzeti (nép) Sport (1990. március 1. és augusztus 18. között ezzel az átmeneti névvel jelent meg a Népsportból Nemzeti Sporttá alakuló lap).
Ezzel robbant be a honi labdarúgásba, az akkor Belgiumban élő üzletember. A történet összetett volt: Jean-Claude Bras, francia pénzember úgy döntött, hogy támogatni akarja a Ferencvárost és az egyik kikötése az volt, hogy Krémer legyen a technikai igazgató. Egy dolog gyorsan kiderült: a duma nagy volt. Krémer elmondta, hogy különböző nagy vállalkozásokban van és az üzleti élet nagy ászaival áll kapcsolatban, hozzátette, hogy Magyarország iránt rendkívüli az érdeklődés. Mondta ugye mindezeket 1990 májusában, alig egy hónappal a rendszerváltoztatás követő első választások után, amikor az egész ország abban bízott, hogy hazánk pillanatok alatt minimum Ausztria szintjén lesz, de aztán többek között pont a gazdasági szerencselovagok miatt nem lehetett.
No, de vissza Krémerre és a bemutatkozó interjújára. Ebben a beszélgetésben a vállalkozó kapott egy kérdést arról, hogy az üzletemberek mennyi pénzt költenének a Ferencvárosra. Kapaszkodjunk meg a válasz olvasása előtt: „Nincs plafon!” Azt is elmondta még, hogy „Természetesen mindazokat megvásárolnánk, akikre szükség van.” Vagyis minden pénzt és minden játékost megígértek a Fradinak.
Kapcsolódó tartalom
Az, hogy az egészből nem lett semmi, az egy másik történet, most fókuszálunk Krémer Károlyra, Bras Üllői úti ügyeire még visszatérünk a sorozatunk következő részében.
Már csak azért is, mert a pénzember – aki arról is nyilatkozott, hogy őt egyébként Krémer hozta a Ferencvároshoz – és a bizalmasa 1991 nyarán ott is hagyta a Fradit, a nagy tervekből nem lett semmi.
1993 – Budafok
Krémer Károly nem adta fel azon terveit, hogy a magyar labdarúgásban dolgozzon és az Üllői úti kudarc sem vette el a kedvét. 1993 őszén, a semmiből jött a hír, hogy ő lett az NB II-es Budafok elnöke és hangzatos mondatokban ezúttal sem volt hiány, hiszen azt (is) mondta, hogy „agycsere” legy Budafokon.
Ez azonban nem volt elég: Krémert decemberben megválasztották az NB II-es ligán belül létrehozott ad hoc bizottság elnökének! Székfoglalójában azonnal megemlítette, hogy olyan „tekintélyes elnökökkel” akar együtt dolgozni, mint a kiskőrösi Stadler József. Nem is volt megállás, februárban már főhősünk volt az NB II-es liga elnöke. És persze interjút is adott egyből, ilyen mondatokkal: „A gazdasági gondokat enyhíteni kell. Ugyanakkor szükség van a nemzetközi kapcsolatok bővítésére.”
Abból, hogy 1995 februárjában Krémer lemondott Budafokon, ami azt eredményezte, hogy a ligának sem lehetett tovább az elnöke, arra következtethetünk, hogy a nagy tervekből ezúttal sem lett semmi.
„Budafokon közérdek lett volna, hogy a labdarúgás megkapja azt, amit érdemel. Nem sikerült közös nevezőre jutni a legfontosabb dolgokban. Úgy érzem, mindent megtettem. Nincs tovább! Február elsejével lemondtam az elnöki posztról.”
A Nemzeti Sport címlapján az állt, hogy „Krémer Károly nem szid senkit, de kiszállt a futballból”.
Kiszállt, de hol volt még a vége?
Például nem szállt ki a futballból… A Budafok elnöke maradt és ott volt a Hivatásos Labdarúgóliga megalakulásánál is. Aztán végül 1995 szeptemberében, nem ő, hanem a Budafok edzője, Krivitz Tamás jelentette be, hogy ő és az elnök távozik, pedig a szakvezető szerint Krémer 50 milliót költött a klubra, de megunta. Ugyanakkor reményt is nyújtott az olvasólnak: „Én annyit tudok Krémer Károlytól, hogy csak időlegesen fordít hátat a futballnak” – nyugtatta meg a labdarúgótársadalmat a szakvezető.
1997 – Kispest
Krémer tett egy kört Békéscsabán, de az akkor NB I-es lila-fehéreknél csak szponzortként vállalt szerepet és ügyesen a háttérben maradt. Ugyanakkor beköszöntött 1997 nyara és az üzletember újra főszerepet akart magának, nem máshol, mint Kispesten: „A korábban Budafokon munkálkodó üzletember, Krémer Károly ugyanis bejelentkezett a klubnál” – írta a Nemzeti Sport június 10-én. Egy nappal később pedig már az volt a szalagcím, hogy „Krémer Károly irányítja Kispesten a szakmai munkát”. Tehát már nem üzleti, hanem sport oldalról fogta meg a futballt. Csak érdekességként: az üzletember a későbbi többszörös bajnok Egervári Sándorral és az Újpestet 1990-ben bajnoki első helyig vezető Varga Istvánnal volt versenyben a posztért és mindenféle edzői tapasztalat nélkül nyert.
És Krémer Károly, szokásának megfelelően, a kinevezése után adott is egy olyan interjút, amelynek miden szava arany volt: „Azt hiszem, hogy az üzleti életben szerzett nevem alapján megengedhetem magamnak, hogy nem adok senkinek garanciát, hiszen eddig még minden ígéretemet betartottam.”
Továbbá a szokásos anyagi felelősségvállalás: „én nem határoztam meg pontos összeget, csak azt mondtam, hogy legalább százmillió forint jut a klubnak”.
Később kiderült, hogy a felének is örültek volna a Bozsik-stadionban.
Az első ügy persze gyorsan jött, hiszen kiderült, hogy Krémer rendelkezett tíz békéscsabai futballista játékjogával – ilyen egy igazi szponzor –, akiket azonnal Kispestre rendelt és nyolcan a Honvéddal kezdték meg a felkészülést. A háttérben pedig egészen komoly dolog készült és megszületett egy újabb hangzatos nyilatkozat: „Annak idején én kezdtem kiépíteni a FIAT konszern egyik építővállalatának és egy nagy magyar építőipari cégnek a kapcsolatát. A FIAT pedig tudvalevőleg a Juventus „előszobája”, onnan pedig egyenes út vezet addig, hogy a Kispest és a Juventus valamiféle kapcsolatba kerüljön egymással. És ez már nem csak terv, konkrét lépéseket tettünk az ügyben.”
Az persze nem (sosem…) derült ki, hogy mik ezek a konkrétumok.
Ellenben beköszöntött az NB I-es rajt. A Honvéd alaposan bekezdett: Diósgyőrben 5–1-re, otthon az MTK-tól 4–1-re kapott ki. Majd jött az emlékezetes székesfehérvári mérkőzés, amelynek a szünetében Krémer távozott, egy meccsel később átadta a helyét Varga Zoltánnak. A Fradi legendája öt meccsen ült a kispadon, öt vereséget szenvedett, majd Komora Imre vette át a csapat irányítását. Krémer pedig a Vargával együtt távozott. Az ügyben persze volt még csavar, hiszen a játékosai – a „Krémer-fiúk” – a Bozsik-stadionban maradtak.
Nem sokkal később pedig – a hírek szerint – visszatért Belgiumba. Nem tudni, mi lett vele.