A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában, a Békéscsaba elleni döntetlennel biztossá vált, hogy a Kisvárda egy év másodosztályú szereplést követően visszajutott az OTP Bank Ligába.
Kapcsolódó tartalom
Révész Attila a Nemzeti Sporthíradóban elmondta, már az öltözőben megkezdték az ünneplést, de vártak a Kazincbarcika Soroksár elleni mérkőzésének eredményére (3–2), hiszen amennyiben a barcikaiak nem nyertek volna, akkor már a bajnoki címet is bebiztosították volna.
„Nagyon kemény harc volt a feljutás. A kiesés utáni azonnali visszajutásunk a tőkeerős kluboknak is feladta a leckét, hiszen több olyan klub a mai napig a másodosztályban szerepel, amely a múltja alapján az NB I-ben szerepelhetne. Ami igazán elégedettséggel töltött el, hogy amíg az MTK és a Debrecen is jelentős összeget invesztált a visszajutásba, addig mi megtartottuk a csapat gerincét, nem igazoltunk új játékosokat pénzért. Elsősorban a játékosok hitét kellett helyreállítani, talán ez vezetett a sikerhez” – ecsetelte a Kisvárda sportigazgatója és jelenleg még vezetőedzője az M4 Sport műsorában.
Révész nemrég elárulta, az NB I-es szerepléshez új edzőt keres, nem ő irányít majd.
„Kézenfekvő lenne, ha én maradnék a vezetőedző, mégis választanom kell. Azért az NB I-nek megfelelni az edzői és a vezetői területen teljesen más, mint az NB II-nek. A kettőt külön kell választani, nemcsak azért, mert minden időmet elvonta a kettős szerep, hanem azért is, mert vannak más, fontosabb feladatok a klub jövője szempontjából. Az akadémiai játékosok integrálása nagy nehézséget jelent, illetve az NB I-ben már edzősködtem, nem jelent kihívást, tudom, miről szól, de azt is tudom, milyen nyomással jár ez. Vannak tehetséges edzők, ez nekik kell, ők az életükkel is felelnek egy csapatért. Nekem pedig biztosítanom kellene hátteret, a kettő együtt nem megy.”
Hozzátette, az lenne az ideális, ha olyan trénert találna, aki már dolgozott az NB I-ben, aki ismert név itthon, de sok kritériumnak kell megfelelni Kisvárdán.
„Ebben a hónapban várható a bejelentés, azt szeretnénk, hogy a keretalakításban már az új edző is részt vegyen. Természetesen 70 százalékot a mostani keretből meg kell hagynunk, mert fontos a csapatjáték. Már tavaly nyáron olyan játékosokat kerestünk, akik egy év munka után alkalmassá válnak az élvonalbeli szerepléshez. Ha lesz az öt magyarra vonatkozó szabály, arra is fel vagyunk készülve, sőt, kedvez is nekünk” – jelentette ki Révész Attila, aki azt is elárulta, hogy a kívánságlistáján hat-nyolc játékos szerepel, fele-fele arányban magyarok és külföldiek.