A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39–24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
Kapcsolódó tartalom
„Nem vagyok könnyű helyzetben, a szezon végén koncentráltnak kellett lenniük a játékosoknak. Mindig azt mondjuk nekik, fókuszálni, koncentrálni kell, és akkor meglehet a győzelem. Ma ezért tudtunk győzni egy nehéz ellenfél ellen. Nagyon boldog vagyok, hogy kiharcoltuk a kijutást” – értékelt az M4 Sport kamerái előtt a mieink szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez.
Szita Zoltán kiemelte, hogy a védekezésen volt a hangsúly, és az abból való lerohanásokon. Hozzátette, nagyon sok az új játékos, így mindenki rettentően motivált, bizonyítani akar, be akar kerülni vagy bent akar maradni a csapatban.
Hanusz Egon szerint a két csapat közti jelentős különbség a védekezésnek volt köszönhető, és a kapusteljesítményünk is nagyon rendben volt.
A magyar válogatottban bemutatkozó, két gólig jutó Pergel Andrej bevallotta, izgult a mérkőzés előtt. Az újonc szintén kiemelte az agresszív védekezés fontosságát, hiszen a szlovákoknak jóval rövidebb a kispadjuk.
„Ég és föld volt a tavaly novemberi és a mostani szlovákok elleni meccs. Ma nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, az első tíz percben elhúztunk négy-öt góllal, onnantól kezdve a saját ritmusunkban tudtunk játszani, a mi akaratunk érvényesült. Tudtuk, hogy a szlovákoknál sok a hiányzó, nálunk pedig akik most mutatkoztak be, hozzá tudtak tenni a győzelemhez. Mindenki 110 százalékig pörgött” – ezt már Imre Bence mondta.