Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az Újpest vezetőedzője elárulta, melyik játékosa köré építi a csapatot

Az Újpest vezetőedzője elárulta, melyik játékosa köré építi a csapatot

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Az Újpest élére hétfőn kinevezett Damir Krznar hazája sajtójában is interjút adott új szerepvállalása kapcsán. Kinevezése körülményei mellett Fran Brodic kulcsszerepéről, illetve a nyári erősítésekről is szót ejtett.

Damir Krznar újpesti szerepvállalását április 11-én szellőztették meg először, akkor arról szóltak a hírek, hogy amennyiben a Debrecent nem győzi le a csapat, akkor a horvát trénert nevezik ki Bartosz Grzelak helyére. Az Újpest behúzta a meccset, Grzelak akkor még maradt a pozíciójában, ám a Kecskemét és a Diósgyőr elleni iksz után, az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában a Győr nem kegyelmezett, két órával a meccs lefújása után pedig be is jelentették a svéd szakember menesztését. Nem kellett sokat várni, hétfőn az utódjára is fény derült: valóban Krznar vette át a helyét, aki most a germanijak.hr-nek beszélt a kinevezése körülményeiről.

„A tárgyalások csak nemrég kezdődtek és nem tartottak sokáig. Néhány napja minden konkretizálódott, megegyeztünk és eldöntöttük, hogy a stábom (Mertelj, Attias, Krkljes – a szerk.) és én elfogadjuk az ajánlatot, Budapestre jövünk. Pontosan ez az, ami nekünk most kellett. Már az elején eldöntöttük, hogy nem akarunk a Közel-Keletra vagy távoli országokba szerződni, Európában akartunk maradni. Horvátországból, többek között a Dinamo Zagreb és az NK Osijek részéről is volt némi tapogatózás, de semmi konkrétum.

„Persze tisztában vagyunk azzal, hogy jelenleg nem számíthatunk egy erős bajnokság erős klubjának hívására, de mondhatjuk, hogy az Újpest számunkra testre szabott. Egy történelmi nagy klub, amely válságban van és vissza akar kerülni az élre. Megkaptuk a vezetők támogatását, hosszú távú, többéves tervről beszéltünk, bár tudjuk, hogy az edzői szakmában ez relatív. Három fordulóval a szezon vége előtt hetedikek vagyunk, Európába már nem juthatunk, de matematikailag még kieshetünk, igaz, erre nem sok az esély” – magyarázta Krznar.

Krznarnak Fran Brodic személyében honfitársa is akad az Újpestnél, nem titkolta, hogy a mostani idényben 32 tétmeccsen kilenc-kilenc gólt és asszisztot jegyző csatárhoz nagy reményeket fűz.

„Brodic nagyszerű, remekül teljesít, ő a legjobb góllövőnk. Persze voltak nehéz pillanatai ebben a szezonban, mint az egész csapatnak, de az ő helye megkérdőjelezhetetlen. Hiszem, hogy marad az új szezonra is, és köré építjük a csapatot az újabb előrelépéshez.”

A Horvátországban és Szlovéniában is bajnoki címet nyerő tréner azt is elárulta, hogy a nyári átigazolási időszakban tervez-e igazolni az általa jól ismert horvát élvonalból.

„Jelenleg nem jelenthetem ki egyértelműen, hogy a horvát élvonalból is erősítünk majd. Az normális, hogy amikor egy edző meg akarja erősíteni új csapatát, akkor először az általa legjobban ismert bajnokságban nézelődik. Ahol tudja, kit milyen játékosokat, milyen karaktereket tud elhozni. Úgyhogy ez egy logikus lépés lenne. Megegyeztünk a klubbal, hogy a nyáron megerősítjük a csapatot, jó játékosokat hoznak. Nem szabad tapogatózni, a klubnak vannak játékosmegfigyelői. A célunk az, hogy összerakjunk egy olyan csapatot, amely a következő szezonban a legjobb négy közé próbál kerülni, közelebb a közvetlen élmezőnyhöz” – mondta Damir Kzrnar, aki vasárnap, Zalaegerszegen mutatkozik majd be a IV. kerületiek kispadján.

Azt Ratatics Péter elnök mondta el az új vezetőedző kinevezésekor, hogy a következő idény célja a nemzetközi kupát érő helyen végezni.

A 31. forduló programja:

május 9., péntek
20.00 ETO FC Győr–Fehérvár FC (M4 Sport és m4sport.hu)

május 10., szombat
14.30 Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC (M4 Sport és m4sport.hu)
17.45 MTK Budapest–Kecskeméti TE (M4 Sport+ és m4sport.hu)
19.30 Paksi FC–Ferencvárosi TC (A hét meccse, M4 Sport és m4sport.hu)

május 11., vasárnap
13.00 Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC (M4 Sport és m4sport.hu)
15.30 Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport és m4sport.hu)

Borítókép: Fotó: ujpestfc.hu

További tartalmak