Mindig jók azok a meccsvégi interjúk, amelyek általános gondolatokon túl konkrétumokat is tartalmaznak, a két oldalról Dibusz Dénes és Bognár György pedig közösen mutatott rá a paksi vezetés okára, szóval a kupadöntő után ebben már biztosan megérte fülelni a nyilatkozatokra.
Többen azt gondolták, hogy Dibusz Dénes a félidő végét várva egyszerűen elkezdett lesétálni a pályáról, azért ilyet egy rutinos, válogatott kapustól finoman szólva is meglepően nagy butaság lenne, természetesen erről szó sincs. Sőt, maga a kapus konkrétan az ellenkezőjéről vallott: nem vette észre, hogy másodpercek vannak hátra a félidőből, ezért a kirúgásból elindította a labdakihozatalt. Tíz másodpercbe egy precíz támadásfelépítés és –befejezés nem sűríthető bele, ellenben egy paksi ellencsapás még épphogy, ezért volt ez nagy hiba a rutinos csékától. S itt jön Bognárék csapdája, amibe az FTC-játékosok bele is sétáltak: Gartenmann szabadon hagyásával beültették a bogarat Dibusz fülébe, ha már ott a lehetőség, feltétlenül válassza a labdakihozatalt, az esélyt kínál a Paksnak is. De – ahogy a kapus fogalmazott – ez még csak a lavina elindulása volt, a kapott gól még nem automatikus.
Ugyan az ismétlések miatt később csatlakozunk be élőben, de már azt látjuk, hogy a felpasszt kapó Makreckist sikeresen becsapdázzák, jön is a labdavesztés, lövőhelyzet. Viszont ahhoz, hogy ebből gól lett, Dibusz helyezkedése is kellett, aki a kelleténél később kapcsolt. A kapus a jobbra kipasszolt kirúgást követően kihúzódott arra a szélre, egyrészt, hogy egy esetleges hazaadást semmiképp se kapu felé kapjon, másrészt, hogy Gartenmann számára folyamatos visszapasszopciót nyújtson, ideális esetben az ő segítségével tudja a Fradi áthelyezni a súlypontját a másik oldalra, vagy ha hatékony a letámadás, fellőheti Vargáék fejére. Ebből nem kértek a mezőnyjátékosok, amit a csapatkapitány túl későn ismert fel, Tóth Barna pedig ügyesen olvasta, hogy a mozgásával ellentétes sarokban lehet nagyobb esélye.
A másik gólnál is főszerepbe került a kapus, pedig a labdával egyáltalán nem találkozott. Szappanos Péter tréfás-bosszúsan azt mondta a meccs után, pezsgőt bont, ha idehaza lefújnak neki egy kapustámadást, valóban fennakadt Zachariassenen a Fradi szögleténél. Nem lett volna feltétlenül rossz ítélet a kifelé szabad sem, s ilyen helyzetekben nehéz objektívnek lenni, de összességében a gól megadására sem lehet rámondani, hogy egyértelmű játékvezetői hiba lenne. Így legalább lett egy igazi dráma, Szappanos hős lehetett, a Paks meg így is, úgy is megnyerte.
A tizenegyespárbajjal kapcsolatban mindenki elmondja utólag, hogy „lutri”, de a valóságban nem egészen ez a helyzet. Dibusz Dénes a maga szokásos gyorselemzésében árulta el, hogy nem csak érzésre ugrott: Vécsei a csapattársa volt, Windecker, Balogh és Ádám is lőtt már neki büntetőt korábban (utóbbiét ki is védte). Az FTC-kapus felkészülése rendben is volt: Balogh Balázsét hárította és a maradék négyen bőven rajta volt, kellettek ezek a tökéletes paksi tizenegyesek a győzelemhez. S valljuk be, nehéz ennél jobban végrehajtani – pláne ilyen kiélezett helyzetben –, mint ahogy Windeckerék tették.
Ami a túloldalt illeti: Szappanos nem gondolta túl a dolgokat. Pesicsnél már előre eldöntötte, hogy középen marad, pedig a szerb az elmúlt két évben elvégzett három büntetőjéből csak egyszer választotta ezt, a másik két alkalommal a bal felsőbe lőtt. Azon túl viszont a paksi kapus mindig a bal keze felé vetődött, s többnyire a labdákat is oda kapta, csak az ötödik körben Cissé jött rá, hogy az ellenfél nem változtat.
Kapcsolódó tartalom
Ami viszont érdekes: a nemzetközi trendeknek nagyjából megfelelően a tíz lövőből heten is visszahúzták azonos sarokra a labdát (tehát ballábasok a bal sarokba, jobblábasok a jobba), s pont ők heten értékesítették a magukét, a maradék három lövés maradt ki. Bár a közhiedelemmel ellentétben létezik olyan tizenegyes, amelyet a kapusok a szó szoros értelmében kivédenek, ezek legtöbbször nem a paksi játékosoké.