Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mészöly Géza marad a Budafok vezetőedzője – hivatalos

Mészöly Géza marad a Budafok vezetőedzője – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Mészöly Géza marad a Merkantil Bank Liga vasárnapi zárása előtt 11. helyen álló Budafoki MTE vezetőedzője – jelentette be a klub Facebook-oldalán.

Az 58 éves szakember március 18-án vette át az NB II-ben kiesés elől menekülő csapat irányítását, vezetésével nyolc bajnokijából hármat megnyert, kétszer ikszelt, háromszor pedig kikapott a Budafok, amely az utolsó forduló előtt már biztosította bennmaradását a másodosztályban.

A Budafok Facebook-oldalán megjelent közleményből kiderül, hogy „miután sikerült elérniük a leigazolásakor kitűzött célt”, a klub vezetősége meghosszabbította Mészöly szerződését, így a következő idényben is az 58 éves tréner fogja irányítani az együttest.

Borítókép: Facebook/Budafoki MTE

További tartalmak