Negyvenkét bévvel ezelőtt az utolsó előtti körben sok minden eldőlhetett volna, ám az izgalmak csak fokozódtak. Az első helyért három csapat volt versenyben. A fordulót az élről váró, Verebes József vezette Győr (akkor Rába ETO), az üldöző Ferencváros és a harmadik Honvéd futott versenyt az aranyért, ráadásul a 29. fordulóban a Bozsik-stadionba látogatott a Rába. Ha nyertek volna a vendégek, akkor el is dőlt volna minden, de a „Mágus” csapatának az egy pontért is meg kellett izzadnia a meccsen (2–2). A Ferencváros legyőzte a Tatabányát (2–1), így a győriek és a az Üllői útiak 42, a Honvéd pedig 40 ponttal várt a zárást.

A kiesés kérdése még izgalmasabb volt. A Békéscsaba ugyan korábban már búcsúzott, a Debrecen, a Nyíregyháza, az MTK-VM, a Zalaegerszeg és a Pécs is úgy várta a zárást, hogy matematikailag volt még esélye a búcsúra. És eljött az utolsó kör, amely a magyar labdarúgás 1990 előtti történetének egyik legérdekesebb, legtöbb kérdőjelet felvető játéknapja volt. A zárókörben a meccsek nagy részének igazi tétje volt, íme az izgalmasabb párosítások:

Rába ETO–Újpesti Dózsa
Csepel–Ferencváros
MTK-VM–Diósgyőr
Pécs–Debrecen
Békéscsaba–Nyíregyháza

A bajnoki címmel kapcsolatban egyszerű volt a képlet: ha a Győr nyer, akkor bajnok. Márpedig Verebes József ETO-ja 6–1-re verte az Újpestet, a szünetben már 2–0 volt a csapat előnye, vagyis lényegében eldőlt az első hely, még akkor is, ha a Ferencváros ekkor 1–0-ra vezetett Csepelen. A második játékrész – amikor ugye már lényegében esélytelen volt a Fradi a bajnoki címre – nem a magyar NB I legizgalmasabb 45 perce volt. Idézet a Népsport, 1983. június 12-i számában található tudósításából:

„Az első félidő sem hozott nagy játékot, de ami szünet után történt, arra nehéz szavakat találni. Húsz percen keresztül csak a Csepel volt a pályán. Ha a vasgyáriak rendszeresen ilyen akciókat tudnának vezetni, akkor alighanem Európa egyik legjobb csapatának mondhatnák magukat. Az egyenlítő gól után már nem kerültek veszélybe a kapuk. A felezővonal környékén folyt a játék, amelyet az utolsó tíz percben hangos füttyszóval kísért a közönség.”

Tegyük hozzá, hogy a legendák szerint Csepelen csúszott a második félidő kezdése, mert a vendégek a rádióban hallgatták a körkapcsolást. Ebben a műsorban minden stadionból bejelentkezett a tudósító, de csak hat után kezdődött az adás, márpedig a Fradi játékosai meg akarták tudni, hogy mi a helyzet Győrben és miután megtudták, hogy sima ETO-siker formálódik, maguk részéről befejezték a csepeli találkozót.

A Népsport egyes osztályzatot adott a zöld-fehérek meccsére, de nem ez volt az egyetlen ilyen ebben a körben. Még mielőtt tovább mennénk, ugorjunk előre három napot, nézzük, hogy mit írt a sportlap egy szerkesztőségi cikkben június 15-én – aláírás nincs, vagyis az egész lap véleményéről van szó: „Mert mit is takar ez a bizonyos egy csillag? Nagyon-nagyon rossz teljesítményt mindkét csapat részéről, olyan játékot, amely csupán formaságaiban emlékeztet a labdarúgásra, vagy a tudósítónak azt az érzését tükrözi, hogy az említett találkozón alighanem megegyezéses eredmény született…”

Akkor innen menjünk tovább a kiesésről döntő meccsekre és néhány idézet mindenkinek segít abban, hogy eldöntse, „nagyon-nagyon rossz” teljesítményekről volt szó, netán megegyezésről.

Legyen az első az MTK-VM–Diósgyőr találkozó. Egy döntetlennel a kék-fehérek NB I-esek maradtak volna, a DVTK-nak meg már mindegy volt és lám 1–1 lett az eredmény. Idézzük a Népsportot:

„Elvárni lehet egy csapattól, hogy legyőzze ellenfelét, kötelezni azonban aligha. Ennek az évzáró, »baráti összejövetelként« induló mérkőzésnek, legalábbis az első játékrészben leginkább ez lehetett volna a mottója!

Az eseményeket már páholyból szemlélő DVTK és a biztos bennmaradást jelentő döntetlenre gondosan ügyelő MTK-VM játékosai az első félidőben felettébb kínosan vigyáztak arra, nehogy véletlenül bánatot okozzanak egymásnak, no és szurkolóiknak.”

A mérkőzés osztályzata egyes…

Akkor ezzel meg is vagyunk – ez nem bunda volt, hanem baráti összejövetel, legalábbis a lap szerint.

Irány Békéscsaba, ahol a már kiesett hazaiak az életükért küzdő Nyíregyházát fogadták. Nem lesz meglepetés: igen, a vendégek nyertek 2–0-ra. Igen, a mérkőzés osztályzata egyes. És egy részlet a beszámolóból: „A mérkőzésre nem érdemes sok szót vesztegetni. Éppen eleget mond az egycsillagos minősítés!”

Ebből nem sokkal lettünk okosabbak, de az tény, hogy a bajban lévő csapat számára kellemes eredmény született.

Csakúgy, mint a Pécs–Debrecen mérkőzés, amelyen a Loki nyert 3–2-re. Sokgólos, izgalmas bajnoki is lehetett volna, de nem az volt. A hazaiak kétszer is vezettek, de a vendégek mindkét alkalommal gyorsan egyenlítettek, majd következett a 68. perc:

„Jankovics a bal oldali szögletzászlónál elgurította a labdát Kincses lába között, középre ívelt, Kerekes az ötösről Katzirz kezébe fejelt, de a kapus a hálóba ejtette a labdát.”

Nézzük, mit mondott a lefújást követően Kovács Imre, a pécsiek akkori vezetőedzője: „Ahol egy csapat nem tesz meg mindent a győzelem érdekében, ott az edző felesleges a kispadon…”

Kovács nem beszélt a levegőbe, mert a tudósításól kiderült:

„(…) cseréhez készülődtek a hazaiak, ám Kovács Imre vezetőedző a szünettől már nem ült a kispadon (!), így az egyik vezető közvetített a játékoskijáró és a kispad között…”

Ebben minden benne van, az osztályzat „természetesen” egy csillag… Ráadásul a győzelem nem segített a Debrecenen, hiszen a csapat a siker ellenére is kiesett az NB I-ből.

Egy forduló, amelyben a meccsek felén megbuktak a csapatok.

Hogy mi lett ennek a következménye? Semmi…

Így aztán egy évvel később ismételte magát a történelem. 1984. június 3-án a Bp. Volán–Bp. Honvéd eredménye 6–6, a Nyíregyháza–Diósgyőr találkozóé pedig 2–7 lett.

Ezt már nem úszták meg, de ez már egy másik történet.