Böde Dániel lett a hétvégén véget ért labdarúgó OTP Bank Liga gólkirálya, a paksi támadó 15 góllal lett a legjobb. A korábbi válogatott játékos 38 évesen nyerte el a címert, ilyen idős gólkirálya még soha nem volt a magyar élvonalnak.
Kapcsolódó tartalom
De nem ez az első gólkirályi címe, 2016-ben már nyert, akkor a Ferencváros játékosaként, 17 góllal diadalmaskodott. Akárhogy is számoljuk, kilenc évvel első győzelme után tudott ismétel első lenni.
Erre korábban csak egyetlen labdarúgó volt képes Magyarországon – Bene Ferenc.
Schlosser Imrének az első és utolsó gólkirályi címe között (1909-17) nyolc év telt el, igaz ezalatt hétszer lett gólkirály. Takács II József 1925 és 32 között ötször lett első, és ugyanennyi alkalommal koronázták meg Zsengellér Gyulát 1938 és 45 között.
Kapcsolódó tartalom
Puskás Ferenc először 1948-ban, utoljára pedig 53-ban lett gólkirály, összesen négyszer diadalmaskodott.
A rekorder Bene Ferenc. aki először 1963-ban lett gólkirály, utoljára pedig 1975-ben. A tizenkét év alatt összesen hatszor lett gólkirály. Ha Böde ezt szeretné megdönteni, akkor még legalább három évet kell játszania.













