Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A bennmaradás kiharcolása után Nestor El Maestro marad a Debrecen vezetőedzője

A bennmaradás kiharcolása után Nestor El Maestro marad a Debrecen vezetőedzője

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Makray Balázs, a DVSC cégvezetője elmondta, a 2025/26-os idényben is Nestor El Maestro vezetőedző fogja irányítani a Debrecent.

Nestor El Maestro novemberben ült le az akkor kieső helyen álló Debrecen kispadjára, eddig 21 bajnoki irányította a Lokit, ez idő alatt 25 pontot szerzett a csapat, mely kiélezett csatában, az utolsó fordulóban a Fehérvár legyőzésével harcolta ki a bennmaradást az élvonalban.

Makray Balázs, a DVSC cégvezetője a dehir.hu-nak adott interjút, melyben elmondta, a 42 éves szakember a Loki élvonalbeli tagságának bebiztosításával a következő idényben is a Loki vezetőedzője lesz.

Makray azt is kifejtette, hogy a jelenlegi keret jelentős részének érvényes szerződése van a következő szezonra, de azokkal a játékosokkal, akiknek idény végeztével lejár a kontraktusa, a következő hetekben el kell kezdeni az egyeztetést. Hozzátette, egy sokkal stabilabb szezont szeretnének zárni a következő idényben, mely során nem fenyegeti kiesés a DVSC-t.

Frissítés (20:35): Cikkünk korábbi verziójában tévesen azt közöltük, hogy a bennmaradással automatikusan egy évvel meghosszabbodik Nestor El Maestro eredetileg 2026 nyaráig szóló szerződése, de valójában a Loki NB I-es tagságának megőrzése csak azt jelenti, hogy a következő idényben is a 42 éves szakember irányíthatja a DVSC-t.

Borítókép: Facebook/Debreceni VSC

További tartalmak