Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Jenner távozik, Kanta csatlakozik Horváth Dávid stábjához az MTK-nál

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
Kanta József az MTK Budapest első számú labdarúgócsapatának stábjában folytatja – adta hírül a fővárosi alakulat a hivatalos honlapján.

 

A kék-fehérek 41 éves klubikonja 2021 nyarán fejezte be a játékos-pályafutását, azóta az MTK utánpótlásában, 2023 januárjától pedig az NB III-as csapatnál tevékenykedett.

A fővárosiak szerdán a hivatalos honlapjukon tudatták, hogy Kanta a következő szezontól már nem a harmadosztályban lesz, hanem asszisztensként csatlakozik a Horváth Dávid irányította felnőttcsapat stábjához.

„Feladata lesz a felfelé áramoltatás felügyelete az első csapaton belül, valamint a kiemelt tehetségek gondozása mentorálása és képzése. Klubunk célja, hogy Kanta József stábba való belépésével további szintet lépjen azon a téren, amiben eddig is a legkomolyabb eredményeket mutatta fel a magyar labdarúgás szereplői közül” – fogalmaz az MTK Budapest, amely hozzáteszi, Kanta Julian Jenner helyét veszi át, aki távozik a klubtól.

Az MTK az ötödik helyen zárta az NB I 2024–2025-ös kiírását.

 

További tartalmak