A magyar csapat négy ponttal és két szerzett góllal, csoportja harmadik helyén végezve búcsúzott a Nemzetek Ligája B divíziójából, miután a keddi utolsó fordulóban 0-0-s döntetlent játszott hazai pályán Fehéroroszországgal, pedig egy győzelem osztályozót ért volna Szarvas Alexandra csapatának.
Kapcsolódó tartalom
„Nagyon nehéz most mit mondani. Ez egy fekete nap a női labdarúgásban Magyarországon, úgy érzem – kezdte letörten a kiesés után a szövetségi kapitány. – Megint ugyanarról beszélünk, hogy eljutunk a helyzetekig, de sajnos nem tudjuk gólra váltani. Ha ennyi meccsen csak két gólt tudunk rúgni, az nem elég a bennmaradáshoz.”
Szarvas szerint „taktikailag rendben voltak, de úgy érzi, sokaknál a bátorság hiányzik”, nem tudtak párharcot nyerni, az emberelőnyös játékszituációkból is nehezen jutottak be a támadóharmadba.
„Biztos voltam benne, hogy ezt a mai meccset behúzzuk – fogalmazott. – Nagyon nehéz egy ilyen meccs, nyilvánvaló, de ezt tudtuk. Aki ezen a szinten mentálisan nincsen erre felkészülve, annak nincs itt keresnivalója. De ez senkiről nem mondható el, mentálisan is ott voltak, egyértelmű, hogy tudtuk, mi a tét, és mindenki odatette magát.”
„Amióta én válogatott vagyok, ilyen mélyen még nem voltunk – jelentette ki Csiszár Henrietta. – És mondom ezt úgy, hogy rengeteg külföldön játszó alkotja a csapatunkat. Csak az a baj, ha nem jutnak szóhoz, akkor nincsenek játékban és nem tudják segíteni a válogatottat. Valamilyen szinten ez a mi felelősségünk, a játékosoké. Olyan lépéseket kell tennünk, amik a válogatottat szolgálják.”
Az Inter középpályása úgy véli, a sorozat „elején még a mélységi beindulások sem voltak meg, most már eljutottak oda, rúgtak kapufát, alakítottak ki helyzeteket, ott voltak a 16-oson belül”.
„De nem tudunk gólt lőni. Az, hogy hat meccsen rúgtunk kettő darab gólt, az első meccsen, az nagyon gyatra – jegyezte meg. – Rendkívül csalódott vagyok, a lányok is, Alex is. Nem tudom, hogy hogyan tovább.”