Ahogy azt kedden megírtuk, az Újpest és a másodosztályú Mezőkövesd mindenben megegyezett egymással, Juhász Bence pedig azóta az orvosi vizsgálatokon is megfelelt, így a 19 éves kapus aláírta a szerződését.
A mögöttünk hagyott szezonban Juhász Bence 21 mérkőzésen állt az NB II-ben hatodik helyen végzett Mezőkövesd kapujában. Egy alkalommal, 2024. május 17-én, pályára lépett az NB I-ben is – a Mezőkövesd eddigi utolsó élvonalbeli találkozóján, az MTK ellen a fiatal kapus kapott bizonyítási lehetőséget.
„Örülünk, hogy Bence minket választott, és bár több magyar klub is meg szerette volna szerezni, mégis nekünk sikerült. Tavaly elindultunk egy úton, és az a szisztematikus munka, amit belefektettünk az Újpest újjáépítésébe, lassan kezd megtérülni, és a játékosok is látják, érdemes hozzánk igazolni. Bence személyében egy kiváló adottságokkal rendelkező, tehetséges, fiatal kapussal gazdagodott az Újpest család, aki előtt komoly jövő áll” – idézi a klubhonlap az Újpest FC ügyvezető igazgatóját, Benczédi Balázst.
Juhász Bence az Újpest első nyári érkezője (Fotó: Újpest FC)Juhász számára nem lesz teljesen ismeretlen a közeg, hiszen az Újpest első számú kapusa, Riccardo Piscitelli korábban már csapattársa volt a Mezőkövesdnél.
„Nagyon tetszett a felvázolt terv, amit elém tettek, úgy gondolom, hogy ez a klub azon a szinten van, ahonnan ha keresik, akkor az ember nem gondolkodik sokáig. Boldog vagyok, hogy sikerült ideigazolnom, és annak is örülök, hogy Riccardo is itt van, hiszen korábban is rengeteget tanulhattam tőle, remélem, itt még többet tudok” – mondta Juhász Bence, akinek a célja, hogy egyszer a magyar válogatottban is bemutatkozhasson.
A közlemény szerint két méter magas kapus a 99-es mezszámot választotta, és június 16-án már a csapattal kezdi meg a felkészülést.













