Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szélesi Zoltán: Önvizsgálatot kell tartanom, miben tudok még hozzátenni és hogyan oldjam ezt meg

Szélesi Zoltán: Önvizsgálatot kell tartanom, miben tudok még hozzátenni és hogyan oldjam ezt meg

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
Szélesi Zoltán szövetségi edző elfogadhatatlannak nevezte az U21-es magyar labdarúgó-válogatott albánok elleni vereségét.

 

Összefoglaló

A korosztályos magyar együttes csütörtökön 2–1-re kikapott Kecskeméten Albániától úgy, hogy ellenfelünknek mindössze két említésre méltó helyzete volt, s mindkettőből be is talált.

A lefújás után Szélesi Zoltán szövetségi edző elfogadhatatlannak nevezte a vereséget.

„Nehéz ilyenkor bármi jót is kiemelni, fölényben játszottunk, volt egy-egy helyzetünk, szép dolgok, de megint azzal a problémával küzdünk, hogy egy-egy villanás az ellenféltől, egy gyors kontra, netán labdavesztés, és ezt már megbüntetik. Ezen dolgozni kell. Nehéz, de továbbra is próbálom az egyénekben a legkisebb dolgokat is megváltoztatni. Hasonló forgatókönyv volt ez, mint márciusban, próbálom kiküszöbölni. Nem könnyű, továbbra is önvizsgálatot kell tartanom, miben tudok még hozzátenni és hogyan oldjam ezt meg, ez a feladat. Azt gondolom, elfogadhatatlan, hogy ismét vesztesen megyünk le egy ilyen meccsen, amibe ennyi energiát belefektettünk” – értékelt a lefújás után a szakember.

A magyar együttes kedden 18 órától Bécsújhelyen az osztrákokkal játszik felkészülési mérkőzést.


Eredmény:
Magyarország-Albánia 1-2 (0-0)

 

Borítókép: Budapest, 2024. március 21.Szélesi Zoltán, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott vezetõedzõje a Magyarország - Moldova U21-es barátságos labdarúgó-mérkõzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2024. március 21-én.MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak