A miskolci klub honlapján mindössze annyit közöltek, hogy közös megegyezéssel bontották fel a novemberben kinevezett 28 éves sportigazgató szerződését, az utódját pedig a jövő héten jelentik be. Fiatal kora ellenére Horváth korábban már dolgozott az MTK Sándor Károly Akadémiáján, az ETO FC Győrnél, a Gyirmót FC Győrnél, valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémián is.
Horváthot november elején nevezte ki sportigazgatójának a Diósgyőr, bemutatkozó sajtótájékoztatóján egy emlékezetes prezentációt mutatott be, amelyben bemutatta az új klubmodell kialakításának módját, a DVTK futballstílusának egyes sarokpontjait. A csapat a téli szünetben dobogósként fordult, ám a tavaszi szezonja nem igazán sikerült, már februárban távozott Vladimir Radenkovics vezetőedző, az eredmények pedig Valdas Dambrauskas érkezésével sem igazán javultak. A csapat végülis minimális célját elérte, hiszen az első hatban végzett, de a hosszútávú koncepció kifutására már nem lesz lehetőség. Horváth diósgyőri megítélésén az sem segített, hogy decemberben, egy győztes mérkőzés ünneplésekor egy miskolci szórakozóhelyen összetűzésbe keveredett – tegyük hozzá, ezért később elnézést kért és vállalta a felelősséget.
Horváth Csenger február eleji nagyinterjújában még lelkesen mesélt diósgyőri terveiről, ezt ide kattintva lehet visszanézni.
Az m4sport.hu információi szerint Kovács Zoltán válthatja Horváthot a DVTK-nál.