„Az első játékrész rendben volt, a meccs elején nagyon élesek voltunk. Sok labdát íveltünk előre, ez is volt a terv, de a második félidőben kicsit elhanyagoltuk a mélységi futásokat és a mélységi passzokat is. Salának voltak nagy lehetőségei, de mostanában nem vagyunk elég hatékonyak. Mindkét gól nagyon balszerencsés volt, két könnyed hibából született” – értékelte a meccset Willi Orbán.
Kapcsolódó tartalom
A Leipzig csapatkapitánya hozzátette: nem lehet kifogás, hogy az idény végén fáradtak lennének a játékosok. Elmondta, az lesz a legfontosabb, hogy a szeptemberben kezdődő vb-selejtezőkön ne kövessen el a svédek ellenihez hasonló hibákat a csapat.
Hasonlóan látta a mérkőzést Nagy Zsolt is.
„Megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtuk gólra váltani őket. A szerencse sem volt mellettünk, Salának két óriási helyzete volt, de ilyen szituációkból kell többet kidolgoznunk” – vélekedett.
A Puskás Akadémia játékosa úgy érezte, a csapat stabilabb volt védekezésben, mint a törökök ellen, de a mérkőzés hajrájában már többször tudta összeszedni a második labdákat a svéd csapat, melyekből támadásokat vezethetett. Nagyot ezután arról is kérdezték, mennyire fáradt el abban, hogy a mérkőzés jelentős részében fel-le robotolt a pálya bal oldalán.
„Sokat sprinteltem, elfáradtam, be is görcsölt a vádlim, de menni kell a végéig” – árulta el Nagy.
A csereként beálló Tóth Alex kis híján gólpassz adott második válogatott fellépésén: percekkel pályára lépése után egy tűpontos labdával ugratta ki Sallait, aki viszont ziccerben a kapu mellé emelt.
„Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült Rolinak berúgni, de azért nem volt könnyű szituáció, mert valamennyire ki volt sodródva. Kár érte, mert egy fordulópont lehetett volna” – vélekedett.
Az FTC 19 éves játékosa elmondta, milyen instrukciókkal küldte pályára Marco Rossi.
„Azzal, hogy viszonylag szabadon játsszak, merjek vállalkozni, próbáljak minél többet labdába érni és próbáljuk megfordítani a meccset” – osztotta meg.
Kapcsolódó tartalom
Tóth kiemelte, a második svéd gól után nagyobb kockázatot vállalt a csapat, mert „hazai közönség előtt győzni akar az ember”. Úgy fogalmazott, most az a fő feladatuk, hogy leszűrjék a tanulságokat, majd folytassák a munkát. Ezt követően arról is kérdezték, hogy mennyire érzékelte azt az ovációt, ami pályára lépésekor fogadta.
„Ilyenkor kikapcsolok, próbálok csak a labdára fókuszálni” – mondta.
A mérkőzés összefoglalója