Érdekes időszak volt 1988 Magyarországon. Március 15-én 10 ezres ellenzéki tüntetés volt Budapesten, aztán májusban leváltották Kádár Jánost és Grósz Károlyt ültették a helyére, elkezdtek megalakulni az új pártok, a labdarúgó-válogatottat ismét Mezey György vette át, szóval miközben békésen bandukoltunk a demokrácia irányába, a futballban is szépen alakultak a dolgok. Aztán eljött október, és kirobbant a XX. század legnagyobb botránya a magyar labdarúgásban – és talán nem túlzás azt állítani –, hogy egy hajszálon múlt az egész focink összeomlása.

Mezey Györggyel korábban ugye kijutott a világbajnokságra a válogatott, amely aztán alaposan leégett a mexikói kánikulában – most ne részletezzük, hogy mi történt a vébén, csak emlékezzünk a szovjetek elleni 0–6-ra… –, de aztán visszatért a kapitány és mindenki úgy volt vele, hogy most aztán megint minden rendben lesz. Az osztrákokkal még 0–0-ra végzett a csapat, amely aztán elpáholta Izlandot 3–0-ra, és október 19-én 1–0-ra győzött az Észak-Írország elleni világbajnoki-selejtezőn. Mezey – szokásával ellentétben – kicsit talán el is ragadtatta magát:

„Törekvő, lelkes gárda alakul, amelyből – ezt hittel vallom – jobb csapatunk lehet, mint amilyen Mexikó előtt volt!” – nyilatkozta a Népsportnak a kapitány.

És akkor egy szűk héttel később az Esti Hírlap (október 25.) váratlanul a következő hírt közölte:

„Az illetékes rendőri szervek bejelentések alapján nyomozást indítottak az 1987–88-as labdarúgó-bajnokság NB I osztályában elkövetett visszaélések miatt. Az eljárás során alapos gyanúja merült fel annak, hogy több kiesésre álló csapat egyes játékosai és ügyintézői az ellenfelet— a mérkőzés számukra kedvező alakítása érdekében – megvesztegették. Az ügyben a nyomozás tovább folytatódik.”

Jó, hát bunda volt a magyar labdarúgásban korábban is, ám már az első hírek is olyan neveket említettek, aki korábban a válogatottban is megfordultak, de – természetesen nem megbántva az érintetteket – Donány Lajos (ZTE), Melis Béla (Debrecen) vagy éppen Szekeres József (Békéscsaba) meggyanúsítása nem verte ki a biztosítékot. Talán Hannich Péter (Győr) nevére azért többen is összeráncolták a szemöldöküket, de a főváros centrikus országunkban, amolyan vidéki ügynek tűnt ez az egész.

Az ügy kirobbanásakor nem derült ki, hogy melyik meccsekről volt szó, de aztán bejelentették, hogy az egyik a Rába ETO–Zalaegerszeg (1–3), de terítéken volt a Pécs–Békéscsaba (1–0), a Kaposvár–Debrecen (0–3) és az 1986. április 26-án játszott Debrecen–Honvéd (1–1) is. Kilóg a sorból az utolsó találkozó, hiszen az korábban volt, mint a többi, de ebből lett a legnagyobb botrány.

Az ügy kirobbanása után a sportnapilap azonnal körüljárta a témát. A legérdekesebb nyilatkozatot a kaposvári Rácz László tette, akinek a neve nem szerepelt az előállítottak között, de mindenesetre tett egy beismerő vallomást: „Elmondta (Rácz László –a szerző.), hogy a Debrecen elleni mérkőzést követő második vagy harmadik napon Deákvári Antaltól 60 ezer forintot vett át, amelyet egyenlő arányban elosztott Bíróval és Meksszel. Azt is hozzátette, hogy a mérkőzés előtt őt senki sem kereste meg. Bundáról tehát szó sem volt a mérkőzés során, ők gyenge játékuk miatt veszítettek, így magát és társait csak abban tartja vétkesnek, hogy az összeget utólag elfogadták.”

Arra nem volt magyarázat ekkor, hogy ezt miért tette… Az ügyben azonban többektől is hallani lehetett a vallomások során, hogy csak utólag kaptak pénzt, és igazából nem is tudták, hogy miért. Mellékszál, de megszólalt Kiss László is, aki a kaposvári meccsen még javában a Debrecen vezetőedzője volt.

„Úgy érzem, hogy a debreceni vezetők akarnak kikészíteni engem és kedvenc játékosaimat is! Ugyanis éppen ez a három labdarúgó állt ki mellettem a bajban. Emlékszem, hogy a Békéscsaba elleni sorsdöntő mérkőzés előtt néhány »jóakaró« bedobta a labdarúgóimnak, hogy Mező, Melis és Steigerwald eladta a meccset. Ez a hír annyira megzavarta az egész keretet, hogy utána már nem tudtam rendet tenni, s ezen úszott el a bentmaradás.”

Ebből is látszik, hogy milyen nehéz szakma az edzőké.

A „mini Menottinak” az okokra is volt magyarázata: „Mert akkor már megállapodtak Temesvárival, hogy oda szerződik a helyemre, míg ha nem esünk ki, bizonyára nem tudtak volna elüldözni.”

A bundabotrány alaposan megzavarta a Magyar Labdarúgó Szövetséget is, és a szervezetben komolyan felvetődött, hogy félbeszakítják a bajnokságot, mert olyan sokan voltak érintettek a csalásban. Pedig hol volt még a vége?

Az ügy kirobbanása után összeült a Magyar Labdarúgó Szövetségben egy válságstáb, amelynél még az is felvetődött, hogy félbeszakítják a bajnokságot.

A szezon azonban folytatódott, és ezen abban az esetben sem változtattak volna, „ha valamelyik csapat valamennyi játékosát letartóztatják” – nyilatkozta Czékus Lajos főtitkárhelyettes, aki azt is hozzátette, hogy valamennyi érintett labdarúgó játékjogát felfüggesztik, illetve az érintettek közül senki sem igazolhat külföldre az ügy lezártáig, a már légiósként szereplő labdarúgó pedig szintén nem szerepelhet a csapatában. Hogy egész csapatot tartóztatnának le? Nem volt ilyen, de igény lett volna rá.

És aztán a vidéki klubok ügyéből hirtelen fővárosi, így aztán a kornak megfelelően országos botrány lett. Két nappal az első előállításokat követően

Angyalföldön – szó szerint idézve a Népsport cikkét – igencsak nyomott volt a hangulat. Ennek leginkább az volt az oka, hogy Mészöly Kálmán, a csapat vezetőedzője nem jelent meg az edzésen.

A lap cikkéből kiderült, hogy „a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vesztegetés alapos gyanúja miatt – őrizetbe vétel mellett – eljárást indított Mészöly Kálmán ellen. Tehát a volt zalaegerszegi vezetőedzőre is rávetődött a gyanú árnyéka…”

Aztán az október 28-i Népsportból kiderült az is, hogy a Honvéd védőjét, Sallai Sándort is letartóztatták, és ezen a ponton azonnal tudni lehetett, ő a botrány legnagyobb vesztese. A válogatott hátvéd korábban aláírt a spanyol Oviedóhoz, a vevő ki is fizette az átigazolási díjat, Sallai már csak arra várt, hogy az adminisztrációs munka véget érjen ,és elindulhasson új csapatához, ám ebben néhány marcona egyenruhás meggátolta – sosem igazolhatott a spanyol élvonalba, és lényegében ketté is tört a pályafutása. A játékost a már említett 1986-as debreceni meccs miatt vették elő.

A nyomozás nagy lendülettel zajlott a háttérben, és Sallai előállítása után egy nappal sajtótájékoztatót is tartottak a rendőrök. Mai szemmel nézve egészen vicces dolgokról számolt be a Népsport. Például arról, hogy a ZTE „az utolsó fordulókra szerződtette edzőnek Mészöly Kálmánt, és a jeles szakembertől várta a megváltást. Mészöly, amint átvette hivatalát, leült a labdarúgókkal és tisztázta: képes lesz-e a csapat arra, hogy tisztességes körülmények között kivívja a bent maradást. Mivel a válasz nemleges volt, rövid úton eldőlt: le kell bundázni a Rába elleni mérkőzést! Ehhez persze pénz is kellett.

S mivel a Caola cég szponzorálta a klubot, egymillió forinttal, ebből az összegből elkülönítettek ötszázezret, és Balázs kapus nevére betétkönyvbe rakták, majd elzárták a klubelnök páncélszekrényébe.”

És csodálkoztunk, hogy ezt követően nehéz volt támogatókat találni a magyar labdarúgás mellé? Mert a Caola például azonnal jelezte, hogy nem bundában, hanem inkább kozmetikumokban utazik, így soha többet nem ad egy fillért sem a focira.

Maradva a sajtótájékoztatónál: bejelentették, hogy a gyanú szerint Sallai Sándor a DMVSC–Honvéd meccs előtt 600 ezer forintot vett át, hogy intézkedjen volt csapata érdekében, és a Loki elkerülje a kiesést. A nyomozók megállapították, hogy a Pécs–Békéscsaba meccs csak biztonsági bunda volt (micsoda?!), hogy a hazaiak mindenképpen második helyen végezzenek, és ezért 100 ezer forintot dobtak össze, míg a Kaposvár–Debrecen találkozón 125 ezer forint vándorolt a DMVSC baráti körétől a hazai öltözőbe.

Sallai Sándor nyáron pezsgővel ünnepelte a címvédést, aztán ősszel bajba került.
MTI Fotó: Németh Ferenc

És akkor egy pillanatra emlékezzünk vissza Czékus főtitkárhelyettes egész csapatok letartóztatására célzó mondatára: két nappal a bajnokság 12. fordulójára kisorsolt Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd meccs előtt a rendőrök előállították Fitos Józsefet, Fodor Imrét, Kovács Kálmánt, Sikesdi Gábort és Cseh Andrást, vagyis a Honvéd kezdőjének a felét (a Megyeri úti bajnokit ennek ellenére 1–0-ra megnyert a Honvéd). Rajtuk kívül jelenése volt még a kapitányságon Andrusch Józsefnek, Gróf Attilának, Kerepeczky Györgynek és László Istvánnak, akik korábban szintén Kispesten szerepeltek, a téma természetesen a DMVSC–Honvéd volt.

És igazából itt kezdődött a baj, de ehhez vissza kell pörgetni az időt 1986 tavaszára, és megnézni a Honvéd akkori összeállítását. A kispestiek az Andrusch – Sallai S., Nagy A. (Gyimesi), Garaba, Kerepeczky – Sikesdi, Fitos, Détári – Fodor, Dajka (Bodonyi), Kovács K. összeállításban szerepeltek. Ebből az együttesből sokan a botrány kezdetekor is válogatottak voltak, ám egy részük, például Détári Lajos, Nagy Antal és Garaba Imre már külföldön szerepelt. Az ő szerepük azért érdekes, mert az MLSZ az itthon futballozó gyanúsítottak játékjogának felfüggesztése mellett úgy döntött, hogy akik „nem tisztázták magukat, azok nem lehetnek a válogatott keret tagjai.

Ezek szerint a külföldön játszó kispesti és pécsi labdarúgók nem játszhatnak a nemzeti tizenegyben, amíg haza nem jönnek, s a rendőrségi vizsgálat meg nem állapítja ártatlanságukat” – írta a Népsport.

A kommunizmus és az ártatlanság vélelme, ugye…

Ebből az lett, hogy a korszak legjobb magyar játékosa, Détári Lajos már nem is szerepelhetett a válogatottban, mert nem annyira akaródzott neki hazajönni, hogy tisztázza magát.

Mezey György szövetségi kapitány (b) az északírek ellen még optimista volt, aztán minden összeomlott körülötte. MTI Fotó: Németh Ferenc

Azt nem mondanánk, hogy ezért, de a következő meccsén, az a válogatott, amelyről ugye Mezey azt mondta, jobb lehet, mint a 86-os legendásan erős csapat, kapott egy hármast Görögországban. Ekkor már a szövetségi kapitány sem volt túl optimista, ellenben páros lábbal szállt bele a hazai futball vezetésébe:

„Oszlassák fel az MLSZ-t!”

– állt a Mezeytől származó idézet a november 25-i Népsport címlapján, hogy aztán belül folytatódjon a kirohanás.

„Fenntartom már többször is hangoztatott véleményemet – mondta Mezey –, hogy az egyetlen járható út a jelen esetben megoldásra képtelen MLSZ-t, annak etikai bizottságával együtt feloszlatni, és egy új, ebben a helyzetben is cselekvésre képes vezetést megbízni.”

Szóval: az MLSZ alkalmazottja azt követelte, hogy oszlassák fel a munkaadóját.

A szövetség maradt, a kapitány ment, de nem azért, mert kirúgták. A csapat egy rém kellemetlen döntetlent ért el Máltán (2–2), ami megviselte Mezeyt, és december 19-én beballagott a Magyar Televízióba, leült beszélgetni Vitray Tamással és bejelentette, hogy akkor ő felmondott.

Akkor az eddigi mérleg: több tucat magyar játékosnak felfüggesztették a játékengedélyét, a válogatottban nem szerepelhettek a legjobbak, és lemondott a szövetségi kapitány. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az aktuális szezonban a döntetlenek után tizenegyesrúgásokkal döntötték el a csapatok, hogy melyik kapjon az ikszért két pontot, és melyiknek kell beérnie eggyel, akkor megállapíthatjuk: valóban óriási bajban volt a magyar labdarúgás.

Aztán persze 1989 januárjában Détári Lajos is hazarepült és elmondta, hogy neki semmi köze nem volt a debreceni bundához, majd ügyesen vissza is ment Görögországba. Itthon senkinek sem nyilatkozott. Márciusban már játszott az írek elleni meccsen.

Sulyok László, a ZTE elnöke, Preszeller Tamás, a Rába ETO labdarúgója, Hannich Péter, a Rába ETO volt labdarúgója, Dobány Lajos, a ZTE volt labdarúgója és Mészöly Kálmán, a ZTE volt vezetőedzője (j3) hallgatja az ítéletet
MTI Fotó: Matusz Károly

Szép lassan elkezdődtek a bírósági tárgyalások is. A legfürgébbek a győriek voltak, meg a leglelkesebbek is, mert úgy szórták a fogházbüntetéseket, hogy azokat nehéz is volt követni. Elsőfokon Presszeller Tamás, Dobány Lajos, Mészöly Kálmán és Hannich Péter is kapott jó néhány hónapot felfüggesztve, de aztán a jogerő megkegyelmezett, és a tavaszi döntés: Mészöly esetében nyolc hónap helyett végül 60 ezer forint lett a büntetés.

„Győzött az igazság, de kicsit sok pénzbe kerül”

– sommázta a helyzetet Mészöly a Népsportban.

A honvédosok ügyét Debrecenben tárgyalták, és ott szigorúbb emberek dolgoztak az ügyészségen, mint a fővárosban. Az első hírek arról szóltak, hogy Sallain kívül végül egy kispestinek sem kell szembenéznie a bíróval. Aztán szóltak a Hajdúságból, hogy fáradjon csak szépen mindenki a testület elé, akinek a nevét korábban felsorolták.

„Ebben az ügyben senki nem tud becsületes maradni – mondta 1989 januárjában Kovács Kálmán. – Meggyőződésem: például abban, hogy Détári tagad, nem ő a hibás, hanem az, aki azt sugallta neki, hogy ezt a vallomást tegye. Olvastuk (a vallomását – a szerz.). Arra hivatkozik, hogy az apósa volt az edző, és ezért a csapat nem vette be a buliba. Ezt egyébként nem tudom egyértelműen elítélni. Ha nekem is felajánlanák, hogy tisztára mosnak az ügyben, két kézzel kapaszkodnék abba az emberbe, nehogy szem elől tévesszem.”

No, de azért nem kellett annyira megijedni, mert április 26-án Debrecenben is megszületett a jogerős ítélet: „A játékosokkal szemben a bíróság intézkedést foganatosított. Sallai Sándort, Deákvári Antalt és Fitos Józsefet két évre, Andrusch Józsefet, Fodor Imrét, Sikesdi Gábort, Kerepeczky Györgyöt, Kovács Kálmánt, Rácz Lászlót, Meksz Gyulát, Bíró Antalt egy évre próbára bocsátotta.”

Ez amúgy egy teljesen komoly bírósági tárgyalás volt, amelyről a Népsport még azt is megírta, hogy

„Az ítélet indokolását a bírónő lényegesen rövidebbre fogta, hogy Fodor Imre és Kovács Kálmán időben el tudjon utazni a magyar válogatott után Olaszországba.”

Amúgy a debreceni ítélet előtt szűk két héttel az MLSZ fegyelmi bizottsága Sallait a 1990. január 30-ig, Andruscht az aktuális hónap végéig meszelte el, a többiek a hétvégén már játszhattak.

És ahogy arról már szó esett, az ügy legnagyobb vesztese Sallai Sándor, aki talán kicsit egyedül vitte el a balhét. A védő később így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek az ügyről:

„Állítom, hogy nem volt bunda. A világbajnokság után a többség külföldre igazolt, és amikor a spanyol Oviedo kiszemelt magának, a sporthivatalban húzták-halasztották a szerződésem aláírását. Végül minden rendben volt, a feleségemmel együtt indultunk is volna, ám előző este elvittek a rendőrök. Több napon keresztül tartottak bent, megalázóan bántak és beszéltek velem, majd miután elengedtek, már lényegében végem volt a futballban. Egyedül vittem el a balhét, mert az akkori csapattársaim érthető módon nem jöttek haza, ráadásul nekem Debrecenből jött gyerekként nem is volt olyan hátterem, ami megvédett volna.”

No, de azért nem minden olyan szörnyű, mert Sallai váratlan sikert is aratott, miközben az egész élete és a pályafutása függött egy hajszálon: miközben tartott a tárgyalás,

a Népsport hölgy olvasói Sallai Sándort választották meg a legvonzóbb magyar labdarúgónak

– jelentette be a lap 1989. április 14-i számában.

Ez is valami…