Ausztrál sajtóhírekre hivatkozva mi is beszámoltunk róla, hogy Daniel Arzani iránt érdeklődik egy magyar élvonalbeli csapat. Az érdeklődésnél viszont jóval többről volt szó: a Ferencváros pénteken bejelentette a 26 éves szélső szerződtetését.
Az Iránban született, de tízszeres ausztrál válogatott szélső a Melbourne Victorytól érkezik Magyarországra, de korábban a City Football Groupon keresztül a Manchester Citynél is feltűnt, igaz, tétmérkőzésen egyszer sem kapott lehetőséget. Kölcsönben többek között volt a skót Celtic, a holland Utrecht, a dán Aarhus és a belga Lommel játékosa is, rendszeres játéklehetőséghez azonban csak az Ausztráliába való visszatérése után jutott. A Melbourne Victoryhoz 2023-ban szerződött, első bajnoki találatára egészen december 16-ig kellett várni, amikor pont korábbi egyesülete, a Sydney FC kapuját vette be. A melbourne-i klubban 64 mérkőzésen 7 gólt szerzett, emellett 14 gólpassz is szerepel a neve mellett 4018 játékperc alatt.
Arzani 2018-ban Csehország ellen, 19 éves korában debütált az ausztrál válogatottban, majd három nappal később, a Magyarország elleni felkészülési mérkőzésen első és eddigi egyetlen gólját is megszerezte a nemzeti csapatban – azt a mérkőzést az ausztrálok végül 2–1-re megnyerték a Groupama Arénában, nem sokkal később pedig George Leekenst menesztették a magyar szövetségi kapitányi pozícióból.
A szélső a 2018-as oroszországi világbajnokságon pályára lépett Peru, Dánia és a későbbi győztes Franciaország ellen is a csoportkörben, összesen pedig hatszor kapott lehetőséget az ausztrál nemzeti csapatban abban az évben. Ezt azonban hosszú szünet követte, visszatérésére 2024-ig kellett várni: legutóbb a 2026-os világbajnoki selejtezőkön – amelyen az ausztrál csapat kiharcolta a jövő évi tornán való részvételt – lépett újra pályára, a válogatott legutóbbi négy mérkőzéséből hármon is csereként kapott lehetőséget.
Arzani a Ferencváros negyedik nyári érkezője: a címvédő korábban már bejelentette Cadu, Ötvös Bence és Nagy Barnabás szerződtetését.