Úgy tűnik, nem beszélt mellé az Újpest élére május elején kinevezett Damir Krznar, amikor néhány nappal ezelőtt azt mondta a leendő átigazolások kapcsán, hogy van egy listájuk horvát játékosokkal.
Kapcsolódó tartalom
Marcus Gehrling újságíró szerint ugyanis a Dinamo Zagreb csapatkapitánya, Arijan Ademi napokon belül Újpestre igazolhat. Gehrling úgy tudja, a szerződés részleteinek véglegesítése már folyamatban van, és napokon belül alá is írhat a védekező középpályás – szúrta ki a Violainfo Facebook-oldal.
A horvát válogatottban három, az északmacedón nemzeti csapatban pedig 33-szor pályára lépő Ademi 2012 és 2023 tavasza között már dolgozott Krznar keze alatt, a Lila Sector szurkolói oldal szerint kifejezetten az edző kérésére érkezik a lilákhoz. Hozzáteszi, a futballista kedden áteshet az orvosi vizsgálatokon, s ha minden rendben zajlik, szerdán hivatalosan is bejeltnheti a klub.
A 34 éves játékos az elmúlt évadban 26 tétmérkőzésen, összesen pedig 420 összecsapáson jutott szóhoz a Dinamóban, a nemzetközi kupaporondon is jelentős rutint szerzett, hiszen ezek közül 110 alkalommal európai sorozatban, így a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. A zágrábiaknál 32 gólpassz és 47 gól fűződik a nevéhez, 2019-ben ő szerezte az első gólt a Ferencváros 4–0-s idegenbeli legyőzése során a BL-selejtezőben. A Transfermarkt 300 ezer euróra becsüli az értékét, a német oldal adatbázisa szerint jövő nyárig köti szerződés a horvátokhoz.
Időközben Gehrling egy másik X-bejegyzésében azt írta, hogy a IV. kerületiek komolyan érdeklődnek egy másik Dinamo-játékos, Sztefan Risztovszki iránt is. Ademivel ellentétben a 33 éves, szintén északmacedón válogatott jobbhátvéd ingyen érkezhetne, mivel a szerződése június végén lejár. Ugyanakkor Risztovszki ügynöke, Matej Skegro az m4sport.hu-nak cáfolta az értesülést.
„Sztefannak Oroszországból, Törökországból és az Egyesült Arab Emírségekből is van ajánlata. Noha az Újpest egy nagy és érdekes klub, eddig nem léptek kapcsolatba velem” – mondta a MSports PRO menedzseriroda tulajdonosa lapunknak.
Nemrég beszámoltunk róla, hogy a lila-fehérek érdeklődnek a ZTE-tehetsége, Dénes Csanád Vilmos iránt, állítólag már puhatolózó egyeztetések is történtek a két klub között, de megegyezésről egyelőre nincs szó. Korábban Aljosa Matkót, a szlovén NK Celje játékosát is lehetséges érkezőként említettek, de eddig hivatalosan csak Juhász Bence átigazolását jelentette be a klub.
Kapcsolódó tartalom
𝐄𝐗𝐂𝐋𝐔𝐒𝐈𝐕𝐄 𝐁𝐑𝐄𝐀𝐊𝐈𝐍𝐆 🚨🚨🚨
🇲🇰 Former North #Macedonia international and long-time #Dinamo Zagreb captain, Arijan #Ademi, is set to join #Újpest FC!
🟣 Final details are being wrapped up — official signing expected soon.#Ademi #Újpest #TransferNews pic.twitter.com/BxYCuyxYUM— Marcus Gehrling (@marcusgehrling) June 15, 2025