Schäfer Andrásnak nem volt egyszerű idénye, az Union Berlinnel a 13. helyen végzett a Bundesligában.
„Ismét volt egy edzőváltásunk, a bajnokságban hullámzás volt ránk jellemező: nagyon jól kezdtünk, utána volt, hogy tíz meccsig nyeretlenek voltunk, majd olyan meccseken hoztunk bravúrpontokat, amikor mindenki azt hitte, a mögöttünk lévő csapatok beérnek minket. Ez kicsit a csapat és a saját erőmet is mutatja, hogy ezeken az időszakokon is túlléptem, túléltem, talpon maradtam. Sportszakmailag nem volt rossz szezonom, ugyanakkor nem ezt a szezont élveztem a legjobban pályafutásom során, mégis két lábon maradtam, visszaverekedtem magam a kezdőbe, most vagyok magamra a legbüszkébb” – mondta az M4 Sport kamerája előtt a 26 éves légiós.
Az előző két idényben sérülés miatt hosszú hónapokat kellett kihagynia, de a 2024/2025-ös kiírásban elkerülték a sérülések, 28 tétmeccsen 1646 percet kapott, ez idő alatt egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett.
„Nem nagyon gondoltam a sérülésemre, természetesen voltak hetek, napok, amikor jobban fájt a lábam. Volt hogy azt hittem, nem fogja bírni a nagyobb terhelést, de bírta és sokat játszottam. A sérülésem után volt egy nagyon jó periódusom, után kicsit visszább esett a teljesítményem sajnos, de most megint úgy érzem, elindult valami. Nem azt mondom, hogy határ a csillagos ég, de úgy állok hozzá a dolgokhoz, hogy innentől kezdve csak felfele van – szerintem be is vonzom ezt.”
Mint elmondta, az Unionnal július 6-án kezdi a felkészülést, az addigi időszaka pörgős lesz, hiszen esküvő vár rá, de a pihenésre is kellő hangsúlyt fektet majd.
Schäfer a Svédország (0–2) és az Azerbajdzsán (2–1) elleni felkészülési mérkőzésén is majdnem végig a pályán volt, ezek kapcsán a nemzeti csapatra is kitért.
„Talán az legszívszorítóbb az elmúlt másfél évből, hogy sérülés miatt kihagytam 15 válogatott mérkőzését, amellett, hogy azt mondták, nem valószínű, hogy profi futballista lehetek a sérüléseim után. A válogatott továbbra is egy álom, nagyon büszke vagyok rá, hogy visszaverekedtem magam. Reálisan kell látni, mostanában nem tudtunk úgy felülteljesíteni, mint a korábbi években, jött egy-két pofon az elmúlt mérkőzéseken, és talán a helyzetkihasználásunk sem olyan jó, mint volt. Hinnünk kell magunkban, folytatnunk kell azt, amit csináltunk, maradnunk kell az úton, ami sikeressé tett minket. A két felkészülési meccsből egyet sikerült győzelemmel zárnunk, ez mindenképpen pozitívum.”
Hozzátette, „Minden egyes válogatott játékosnak az a célja, hogy kijusson a világbajnokságra 40 év után, de reálisan kell látni a helyzetet, a csoportban nem mi vagyunk a favoritok.”
Az EM Sports menedzseriroda szezonzáróján Szoboszlai Dominikkal és a nemrég Liverpoolba igazoló Pécsi Árminnal is készített interjút az M4 Sport stábja.