A jobb oldalon bevethető Májer Milán a Honvédban nevelkedett, és ott is mutatkozott be az élvonalban. Egy rövid zalaegerszegi kitérő után Kecskemétre igazolt, az elmúlt szezonban is a KTE-t erősítette. A 2023/2024-es idényben 25, a legutóbbi szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára az OTP Bank Ligában, és 2 gólt szerzett, valamint egy gólpasszt adott, míg korábban 4 gólpasszt jegyzett.
Kapcsolódó tartalom
„Nagyon örültem a nyíregyházi megkeresésnek, Fekete Tivadart és Szabó Istvánt is jól ismerem, éreztem rajtuk, hogy bíznak bennem, ezért gyorsan megállapodtunk. A játékosok között is sok olyan van, akivel csapattársak voltunk, és úgy érzem a Szparinál minden adott a minőségi munkához. Nagyon pozitívak az első benyomások, és szeretnénk a következő szezonban sok örömet okozni a nyíregyházi szurkolóknak. Jól ismerem a várost, mivel a párom innen származik, az édesapja Szpari szurkoló, tudom, hogy mit jelent az itt élőknek a csapat! Már eddig is gyakran futottam Sóstón, vagy éppen a stadion körül a szezonok közötti időszakban, a várost és az utcákat sem kell bemutatni. Kicsit olyan, mintha hazajöttem volna” – idézte új igazolását a Szpari.
Fekete Tivadar sportigazgató hangsúlyozta, Májer – aki két évre írt alá új csapatához – szerződtetése külön kérése volt Szabó István vezetőedzőnek, hiszen korábbi állomáshelyén, az élvonalból kieső KTE-nél együtt dolgoztak, így jól ismeri.