Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Spanyolországból érkezik a DVSC új vezetőedzője – sajtóhír

Spanyolországból érkezik a DVSC új vezetőedzője – sajtóhír

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Sajtóhírek szerint az idény végéig az Athletic Bilbao akadémiaigazgatójaként dolgozó Sergio Navarro lesz Nestor El Maestro utódja az NB I legutóbbi kiírásában 9. helyen végző Debreceni VSC vezetőedzői posztján.

A Csakfoci is megerősítette a HAON értesüléseit, miszerint a 45 éves szakember irányításával kezdi meg a fizz liga 2025/26-os idényét a Loki.

Navarro 2022-től volt az Athletic Bilbao akadémiaigazgatója, de április elején bejelentették, hogy családi okokra hivatkozva az idény végén, júniusban lemond posztjáról. Vezetőedzőként mindössze egyszer, az ukrán Karpaty Lviv csapatánál tevékenykedett, ott 2017 júliusa és szeptembere között nyolc mérkőzésen irányította az együttest – 1 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege a kispadon. A spanyol szakember korábban dolgozott a Castellón utánpótlásában, a Villarreal és az orosz Rubin Kazany akadémiáján, illetve a Levanténél is.

Navarro kinevezése mellett szólhat, hogy a Debrecenben 10 százalékos tulajdonrészt birtokló, amerikai-spanyol hátterű Five Eleven Capital nemzetközi multiklub szervezetnek nyáron meglesz rá a lehetősége, hogy többségi tulajdonrészt szerezzen a klubban, ez pedig a hírek szerint átalakításokat hozhat magával. A spanyol szakember a Lokihoz novemberben érkező, a klubot az élvonalban benntartó, de június 14-én közös megegyezéssel távozó Nestor El Maestro helyét veheti át.

A DVSC a július 26-i hétvégén, Zalaegerszegen kezdi meg a fizz liga 2025/26-os idényét.

Borítókép: Athletic Bilbao

További tartalmak