Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: hosszabbított csapatkapitányával az NB I-be visszajutott Kisvárda

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
A labdarúgó fizz ligába frissen feljutott Kisvárda szerződést hosszabbított Jasmin Mesanoviccsal.

 

A 33 esztendős csapatkapitány a várdaiak szerdai bejelentése szerint a következő szezonra is marad, ugyanis meghosszabbította a szerződését.

A bosnyák Jasmin Mesanovics 2021 júliusában igazolt Kisvárdára, amelynek színeiben eddig 137 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 32 gólt szerzett, emellett kiosztott 13 gólpasszt is – a támadó az együttessel tartott a másodosztályba is, a néhány hete véget ért szezonban 30 bajnokin 8-szor volt eredményes a Merkantil Bank Ligában, kulcsszerepet vállalva abban, hogy a Kisvárda aranyérmes lett, egyúttal visszajutott az élvonalba.

„Ez lesz az ötödik szezonom Kisvárdán, nagyon örülök, hogy maradhattam – mondta a bejelentés kapcsán a támadó – Sokat várok az új szezontól, a csapatunk versenyképes lesz a magas célokért. A legfontosabb, hogy mindannyian egészségesek maradjunk, és hogy olyan csapat legyünk, mint a tavalyi szezonban, és azt hiszem, végül teljesíteni fogjuk a céljainkat.”

A Kisvárda julius végén a Nyíregyháza Spartacus ellen kezdi meg a rizz liga 2025–2026-os kiírását.

 

További tartalmak