A Magyar Labdarúgó Szövetség május 9-i közgyűlésén elfogadta a szervezet 2025 és 2030 közötti stratégiáját, melynek egyik kiemelt pontja a 2026/2027-es szezontól bevezetésre kerülő új ösztönző rendszer, melynek értelmében az NB I-es kluboknak nyújtott pénzügyi támogatás jelentős részét ahhoz kötik, hogy a mérkőzéseken átlagosan minimum öt magyar játékosnak kell egyszerre a pályán lennie, közülük legalább egy 21 éven alulinak. Erről is elmondta véleményét Bognár György.
Kapcsolódó tartalom
„Minden plusz pénzt ki kell vennünk, szükségünk van rá. Az, hogy öt magyarnak játszania kell, nem gond, mert amúgy is a magyarok játszanak. Az, hogy egy fiatal… Na most, hoznak egy szabályt, de nincs konkretizálva, hogy azt a fiatalt mennyi ideig, hogyan kell játszatni, minek kell megfelelni. Hoztak egy szabályt, amit még nem hoztak meg, majd alkalmazkodnak biztos később valamihez. Ez így nem állja meg a helyét, ez így nagyon nincs rendben szakmailag. De majd előbb-utóbb kiderül. Lehet, hogy az 5. fordulóban derül ki a szabály, de valamikor kiderül” – nyilatkozta a Paksi FC vezetőedzője a teol.hu-nak.
Hozzátette, nem a szabályt krizitálja, nem azzal van a gondja, hanem az apró részletekkel.
A nyári átigazolási időszakban tolnaiak még nem jelentettek be érkezőt, Ötvös Bence és Hegedűs János viszont távozott (előbbi a Fradinál, utóbbi a Csíkszeredánál folytatja).
„Még lesznek változások a keretben, annak a néhány embernek a sorsa, akiket kölcsönadtunk, és esetleg számításba vesszük őket a következő szezonban, a héten el kell dőljön: Szekszárdi Milán, Debreceni Ákos, Skribek Alen, Kovács Krisztián, Simon Barna. 25-ös keretben szoktunk gondolkodni, ebben már vannak fiatalok is, emellett még három kapus lehet a keretben, és ez a létszám nagyjából a maximum. Ennyi hely van az öltözőben, ez behatárolja a keretet. Az érkezőket tekintve gyakorlatilag megvagyunk, hogyha nem igazolnánk senkit, szerintem ez a keret akkor is rendben van” – mondta a keretalakítással kapcsolatban Bognár.
A teljes interjú:













