Egy hete számoltunk be róla, hogy Vincent Onovónak június végén lejár a szerződése, és nagy valószínűséggel elhagyja az Újpestet. A 29 éves középpályás most a közösségi médiában búcsúzott el a szurkolóktól.
Kapcsolódó tartalom
„Szeretnék köszönetet mondani mindazért, amit az elmúlt több mint hét évben kaptam tőletek. Nagyon sok szép emlékünk van, amit soha nem fogok elfelejteni… A két megnyert kupa, a bajnoki 3. hely, a nemzetközi meccsek. Külön köszönöm azoknak, akik támogattak a sérülésem után, kár, hogy nem volt lehetőségem elbúcsúzni tőletek a pályán. Hajrá, Lilák!” – olvasható a játékos 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.
Onovo 2018 februárjában, a finn HJK Helsinkitől került a lilákhoz. Egy féléves, Randersnél töltött kitérőt leszámítva közel hét és fél évet töltött a klubnál, amellyel 2018-ban és 2021-ben is megnyerte a Magyar Kupát. A IV. kerületi együttes színeiben összesen 207 tétmeccsen játszott, ezeken tíz gólt és nyolc gólpasszt jegyzett. Azt egyelőre nem jelentette be, hol folytatja pályafutását.
