A 20 éves csatár 2022 telén a hazájából szerződött Magyarországra, a Kisvárda és a Puskás Akadémia utánpótlásából aztán tavaly nyáron Gyirmótra igazolt, a másodosztályban 27 tétmérkőzésen hét gólt szerzett, emellett kiosztott három gólpasszt is.
Olekszandr Piscsur a kisalfold.hu-nak egyébként már vasárnap elárulta, hogy az élvonalban folytatja – a több mint két méter magas támadónak állítása szerint rengeteg ajánlata volt, s azért választotta az ETO-t, mert tetszett neki a projekt, amit a klubnál felvázoltak.
„Nagyon jó érzés volt, amikor hallottam az ETO érdeklődéséről és az átigazolás lehetőségéről. Komoly történelemmel bíró, ambiciózus célokkal és minőséggel rendelkező csapatban folytathatom. Már nagyon várom a közös munkát, minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat és a közösség hasznára legyek. Sokat fogok tenni azért, hogy minél több időt tölthessek a pályán és ezzel együtt a lehető legtöbb gólra törekszem az ETO-ban” – idézte a klubhonlap Piscsurt.