Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
A magyar élvonalból kieső Fehérvárról kérdezték a Ciprusról hazatérő Horváth Ferencet, aki úgy véli, ebben a helyzetben, amikor meg kell menteni a Vidit, egy olyan edzőt kellett volna választani, akinek van némi fehérvári kötődése.

Horváth Ferenc két évvel ezelőtt költözött ki családjával Ciprusra, ahol az Paralimníu akadémiáján dolgozott, ám a feol.hu-nak elárulta, ez az időszak véget ér az életében, ugyanis hétfőn véglegesen hazaköltöznek Magyarországra. Mint elmondta, attól függetlenül, hogy külföldön élt, teljesen képben van a hazai futballal, a Fehérvárt pedig különös figyelemmel követte.

„Pető Tomival nagyon jó kapcsolatot ápolunk, annak idején Fehérváron együtt dolgoztunk, amikor én voltam a vezetőedző. Alapvetően is szurkolok a Vidinek, Tomi miatt egy kicsit megkülönböztetett figyelemmel követtem az eseményeket. Aztán amikor elment akkor egy kicsit kétségbeestem, nagyon benne volt a levegőben az, hogy itt óriási probléma lehet. Nem volt jó érzés látni a Debrecen elleni meccsen, hogy végül mi történt a klubbal, de sajnos ez van. A feleségemmel néztem azt az utolsó összecsapást, mondtam is neki, én nagyon szívesen segítenék a klubnak, ez számomra nem pénzkérdés, hanem érzelmi, hiszen hét éven át játszottam Fehérváron és edzőként is sikerült egy nemzetközi kupainduló gárdát összetennem.

Úgy gondoltam, hogy ezek után szóba fog kerülni a nevem, mivel tényleg eléggé nagy a kötődésem a csapathoz és a városhoz is. Nyilván másképp döntöttek, mert semmiféle megkeresés nem érkezett– mondta a Fejér vármegyei portálnak Horváth, aki úgy véli, ebben a helyzetben, amikor meg kell menteni a Vidit, egy olyan edzőt kellett volna választani, akinek van némi fehérvári kötődése (időközben kiderült, hogy Boér Gábor vette át a csapat irányítását).

A feol.hu felvetette a korábbi vezetőedzőnek azt is, mit gondol arról, identitását vesztette-e a székesfehérvári csapat.

„Teljesen egyetértek ezzel a kijelentéssel, hogy identitását vesztette a csapat. Úgy gondolom, ha sikerül elintézni azt, hogy visszakapja a nevét a gárda, mellé kineveztek volna egy helyi kötődésű edzőt, akkor az a szurkolóknak se jelentett volna problémát. Még annak ellenére sem, hogy azért a magyar edzők hallatán sokszor előítéletesek, és mindenki is problémát jelent számukra. Persze, a vezetők szemében elfogadom, hogy hátrány az, hogy két éven át Cipruson dolgoztam, de az összes meccset láttam, legyen szó NB I-es vagy NB II-es összecsapásról, azokat is néztem. A lényeg, hogy nem kerestek meg Fehérvárról és ez fáj, megvisel” – tette hozzá.

Petővel kapcsolatban még elárulta, szerinte erőn felül teljesített vezetésével a csapat, hiszen folyamatosan eladták a kezei alól a játékosokat.

„Nincsenek látnoki képességeim, de ha Pető Tamás maradt volna, akkor talán nem is történt volna meg a kiesés.”

Horváth Ferenc januárban adott nagyinterjút az m4sport.hu-nak, amelyben már belengette nyári visszatérését, és amelyből sok minden kiderül arról, mit gondol a labdarúgásról és a világról.

Borítókép: Horváth Ferenc (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

További tartalmak