Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Zalaegerszegről igazolt az NB I újonca – hivatalos

Zalaegerszegről igazolt az NB I újonca – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Az élvonalba a Merkantil Bank Liga bajnokaként feljutó Kisvárda bejelentette, hogy zalaegerszegi szerződésének lejártával leigazolta Medgyes Sinant.

A Kisvárda közleményében felidézi, hogy a pálya bal oldalán több pozícióban is bevethető, dunaszerdahelyi születésű Medgyes már magyar színekben játszott az U19-es válogatottban, illetve 95 mérkőzése van az NB I-ben is. A 2024/25-ös idényben 24 bajnokin lépett pályára a ZTE színeiben, 1 gólt szerzett és 3 gólpasszt osztott ki.

Lejárt a szerződésem a Zeténél, de nem kellett amiatt aggódnom, hogy csapat nélkül maradok, több megkeresésem is volt, ezek közül a Kisvárdáé nyerte el leginkább a tetszésemet” – idézi Medgyes Sinant a kisvardafc.hu. – Nyilván fontos szempont volt, hogy az élvonalban játszhatok továbbra is, emlékszem, a Kisvárda ellen sosem volt egyszerű futballozni, bízom benne, hogy ez így lesz a folytatásban is, és minél több játékperccel tudom majd segíteni az új csapatomat. A visszakerülés után most újra újonc lesz az NB I-ben a csapat, így gondolom, a bennmaradás kiharcolása lesz az elsődleges, de nincs ellenemre, ha esetleg komolyabb célokért is játszhatunk. Nem teljesen ismeretlen helyre kerültem, hiszen Soltész István Budafokon és Zalaegerszegen is, Oláh Bálint pedig Budafokon volt a csapattársam. A posztomon jelentős a konkurencia az új klubomban, de ez is motivál a még jobb edzésmunkára és arra, hogy ki tudjam harcolni a helyem a csapatban.

Medgyes a Kisvárda ötödik nyári átigazolása Oláh Bálint, Nagy Krisztián, Toniszlav Jordanov, valamint a kölcsönszerződése után végleg leigazolt Marko Matanovics után.

Az NB II bajnoka a július 26-i hétvégén, Nyíregyházán kezdi meg a fizz liga 2025/26-os idényét.

Borítókép: kisvardafc.hu

További tartalmak