Győrfi Milán a 2024/2025-ös őszi szezonban nem nyújtott rossz teljesítményt, pedig túl sok esélyt nem kapott a bizonyításra. Az első hat fordulóban keretben sem volt, majd jobbára csereként beállva számított rá Bognár György vezetőedző. Legemlékezetesebb meccsét egyértelműen az MTK ellen, decemberben játszotta, amikor egy félidő alatt kiosztott két asszisztot, ebből egyet Böde Dánielnek, akivel felejthetetlen interjút adott a mérkőzést követően az M4 Sport kamerái előtt.
Emellett a bajnokságban adott még egy gólpasszt a Diósgyőr ellen, a Magyar Kupában, a Honvéd 5–1-es kiütésekor gólt és gólpasszt jegyzett, ám a tavaszi szezonban mintha teljesen elvágták volna. Az NB I-ben csak a Nyíregyháza legyőzése alkalmával kapott két percet, míg a kupában, február végén a Mezőkövesd ellen bizonyíthatott (egy asszisztot akkor is elkönyvelhetett), ezeket leszámítva nem jutott lehetőséghez. A tehetség 13 tétmeccsen, mindössze 548 perc alatt így is szerzett egy gólt és adott öt gólpasszt.
Információink szerint a több játékperc reményében felmerült, hogy a 18 éves Győrfi máshol folytatja, úgy tudjuk, a Kecskemétnél és a Fehérvárnál is érdeklődést mutattak iránta.