A Fehérvár felsorolásából kiderül, hogy Kalmár Zsolt, Nicolas Stefanelli, Ivan Milicevic és Lirim Kastrati szerződése június 30-án lejár, ezt követően pedig távoznak a csapattól, míg a kölcsönszerződésük lejártával további négy játékos – Kovács Mátyás (MTK Budapest), Holender Filip (Vasas FC), Huszti András (ZTE FC) és Szabó Bálint (Paksi FC) – visszatér anyaegyesületéhez. Szabó azóta a román élvonalba feljutó Csíkszeredához szerződött.
A közlemény kiemeli, hogy a Fehérvár az MLSZ anyagi ösztönzőjét figyelembe véve csak magyar játékosokkal tervezi a 2025/26-os idényt, így a klub szerződést bontott légiósaival, Kristian Sekuralaccal, Alekszandre Kalandadzéval, illetve Bohdan Melnyikkel, aki marad az NB I-ben és Kisvárdán fog futballozni a következő szezonban.
Csütörtök délután Pető Milán távozása is biztossá vált, a 20 éves játékos Paksra szerződött, de ezzel párhuzamosan a MOL Magyar Kupa győztesétől két érkezőt is bejelentett a Vidi: Kovács Krisztián és Kocsis Bence is Fehérváron folytatja.
Kapcsolódó tartalom
A klub azt is bejelentette, hogy csapatkapitánya, Spandler Csaba marad Fehérváron, ráadásul a 29 éves védő önként vállalta bérének csökkentését.
„Nem sokat gondolkodtam ezen a döntésen, egyértelmű volt, hogy maradok a csapatnál. Csapatkapitányként szeretném visszajuttatni a Vidit oda, ahová való” – fogalmazott a klubhonlapnak adott interjújában Spandler.
A csapatkapitány arról is beszélt, igencsak meg fog változni a Fehérvár kerete, de sok tehetséges fiatal van a klubnál, akik mellé rutinos játékosok is érkeznek.
„A felkészülés első heteiben azon lesz a hangsúly, hogy fizikálisan jó állapotba kerüljünk, aztán az, hogy a csapategység rendben legyen” – mondta.
Spandler mellett Bedi Bence is folytatja Fehérváron, a klub a 28 éves középpályás szerződéshosszabbítását is bejelentette.
„A következő szezonra sikerült a klubbal egy mindkét fél érdekeit szem előtt tartó, racionális megoldást kötnünk. Maximálisan hiszek a felvázolt projektben, így nem volt kérdés számomra, hogy itt szeretném folytatni pályafutásomat. Az új vezetőedzővel, Boér Gáborral is dolgoztam már együtt, remek a kapcsolatunk, biztos vagyok benne, hogy a Vidinél is jól tudunk majd együttműködni. A célom, hogy a csapat meghatározó játékosaként segítsek a minél jobb eredmények elérésében, szeretnék minél több Vidi-sikert ünnepelni szurkolóinkkal közösen” – mondta a klubhonlapnak Bedi.













