Ha a hivatalos információkat nézzük, akkor július 1-től Dzsudzsák Balázsnak nincs csapata, hiszen a 109-szeres válogatott labdarúgó szerződése június 30-án lejárt Debrecenben. A futballistával kapcsolatban több találgatás is megjelent az elmúlt hetekben, többek között az, hogy visszavonul, de még arról is lehetett olvasni, hogy az NB II-es Honvéd sportigazgatója lesz. Az már egy elég fontos jel volt, hogy a játékos elutazott a Debrecennel az ausztriai edzőtáborba.
Információink szerint ez valóban nem véletlen és Dzsudzsák Balázs már meg is egyezett a debreceni vezetőkkel, így a következő bajnokságban továbbra is a pályán segítheti az együttest. A bejelentéssel a csapat edzőtáborozása miatt várnak.
Kapcsolódó tartalom
A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya 2004-ben igazolt először Debrecenbe, majd volt a holland PSV, az orosz Anzsi Mahacskala és Dinamo Moszkva, a török Bursaspor, a szaúdi al-Vahda, al-Ain valamint al-Ittihadban szerepelt, majd 2020-ban visszatért a DVSC-hez, azóta 153 mérkőzésen szerepelt az együttesben (NB I és NB II összesen) és 28 gólt szerzett.