A Merkantil Bank Liga megnyerésével élvonalba jutó Kisvárda Szlovéniában csapott össze a 16-szoros bajnok Dinamo Kijevvel, és a korábban lesgólt is szerző Toniszlav Jordanov fejesével került előnybe a 24. percben, a második félidőben pedig Marko Matanovics büntetőjével állította be a végeredményt.
„A szerdai, Zorja elleni mérkőzésünk után jó visszajelzés volt, hogy a látottak alapján a Dinamo Kijev kért tőlünk még egy mérkőzést, így a mostani csak az első felvonása volt a két csapat párbajának. Nagyon tetszett nekik, amit láttak tőlünk, és még egy mérkőzésre szükségük volt, miként nekünk is arra, hogy a terhelés szerint a játékperceket el tudjuk osztani a futballistáink között, hiszen a célunk az is, hogy mindenki kellő lehetőséghez jusson. Minden szempontból jól sikerült ez a mérkőzés, miközben az is látszott, hogy a Dinamo a Zorjához képest magasabb szintet képviselt. Jó mérkőzésen vagyunk túl, ismételten nem kaptunk gólt, miközben szereztünk kettőt és gyakran nagyon ötletesen is játszottunk. Ez már a második itteni mérkőzés, amelyen visszaköszön mindaz, amit gyakorlunk, és ennek nagyon örülünk. Vasárnap jön a következő meccs, ugye megint a Dinamo Kijev ellen, szeretnénk visszaforgatni a hatvan-harminc perces terhelést, bízom benne, hogy ezen az úton haladunk tovább” – fogalmazott a klub honlapjának Gerliczki Máté vezetőedző.
A bajnoki bronzérmes és kupagyőztes Paks Siófokon, 2×60 perces meccsen zárta edzőtáborát a Kl-selejtezős Varasd ellen, amely a szünetben már két góllal vezetett, a lefújásig pedig még kétszer betalált, és 4-0-ra nyert.
A Paks így vereséggel zárta felkészülését, jövő csütörtökön hazai pályán a CFR Clujjal találkozik az Európa-liga selejtezőjében.
Kapcsolódó tartalom
Felkészülési mérkőzés:
Dinamo Kijev (ukrán) – Kisvárda Master Good 0–2 (0–1)
Paksi FC – NK Varazdin (horvát) 0–4 (0–2)