Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Menedzsere elmondta: Botka Endre a tervek szerint a Ferencvárosnál kezdi meg az idényt

Menedzsere elmondta: Botka Endre a tervek szerint a Ferencvárosnál kezdi meg az idényt

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Filipovics Vladan játékosügynök az m4sport.hu-nak elmondta: a tervek szerint ügyfele, a kecskeméti kölcsönjátékából visszatérő Botka Endre a Ferencvárosnál kezdi meg a 2025/26-os idényt.

Botka 2017 óta 231 tétmérkőzésen lépett pályára a magyar rekordbajnok színeiben, ám a 2024/25-ös idényben ősszel mindössze 11 találkozón lépett pályára a Ferencvárosban, a tavaszi szezont pedig kölcsönben az NB I-ből búcsúzó Kecskemétnél töltötte. A 30 éves védő 12 bajnokin húzhatta magára a KTE mezét, a csapat kiesése után viszont visszatért a Fradihoz, ahová 2026 nyaráig köti szerződés.

Több nagy név is kimaradt a Ferencváros nyári edzőtáborba utazó, 30 fős keretéből, de a 30-szoros válogatott játékos a csapattal tart Ausztriába – a jelek szerint Robbie Keane számít a rutinos védőre, azt pedig Filipovics Vladan, Botka ügynöke is megerősítette, hogy a tervek szerint az FTC-nél kezdi meg az új idényt a 30 éves játékos.

Endrének érvényes szerződése van. Az a terv, hogy a következő szezont a Ferencvárosnál kezdi meg” – válaszolta az m4sport.hu megkeresésére Filipovics Vladan játékosügynök.

A Ferencváros július 6-a és július 15-e között készül Linzben, az edzőtábor ideje alatt két felkészülési mérkőzést játszik Robbie Keane csapata: a cseh élvonalbeli FC Trinity Zlinnel és a német másodosztályú Karlsruher SC-vel mérkőzik meg a magyar bajnok.

Borítókép: Facebook/Ferencvárosi TC
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak