A Nyíregyháza Spartacus április hetedikén jelentette be, hogy hét mérkőzéssel a szezon vége előtt, közös megegyezéssel szerződést bontott Tímár Krisztiánnal, s a folytatásban a legutóbb Kecskeméten tevékenykedő Szabó István veszi át a vezetőedzői feladatokat.

– A Nyíregyháza az előző idény második felében másik arcát kezdte el mutatni, mintha jött volna egy törés a csapatnál.
– Volt egy nagyobb mozgás a keretben, ami sajnos negatívan befolyásolta az öltözőt. A csapategység, ami korábban jellemezte a Szpari-keretet, megromlott. Aztán két balszerencsés mérkőzéssel kezdtük a tavaszt, a keleti rangadón, a Debrecen ellen hóviharban játszottunk és kikaptunk, pedig úgy érzem, jó téli felkészülés után voltunk. A pálya szerintem alkalmatlan volt a játékra, és sajnos vereséget szenvedtünk, ami miatt elkezdett kialakulni egy negatív hangulat. Emellé jött még két kiállítás a Kecskemét és az Újpest ellen. Közben megvertük a Diósgyőrt idegenben, egy presztízs szempontjából is fontos rangadón, mert az ugye nagyon fontos mérkőzés a klub életében, a szakmai stáb érezte, hogy valami nem ugyanolyan az öltözőben, mint ősszel volt. Ezt annak tudtuk be, hogy több olyan kulcsjátékos elment, akit minőségében nem sikerült pótolni, ráadásul a közösség vezérei közül távoztak, ami rontott a csapategységen.

– Milyen érzések kavarogtak önben, amikor távoznia kellett Nyíregyházáról?
– Mindent egybevéve vegyesek, mivel volt pár mérkőzés, ami nem sikerült. Amikor megnéztük az áprilisi ellenfeleinket, tudtuk, hogy az MTK, a Puskás Akadémia, a Paks ellen sem vagyunk esélyesek, de jöhettek volna bravúrok. Nem sokon múlt, de nem sikerült. Utána éreztük, hogy nyerhető mérkőzések jönnek, de épp akkor küldtek el, amikor bizonyíthattuk volna, hogy a csapat képes bennmaradni. Úgy érzem, meg tudtuk volna csinálni, biztos voltam benne, hogy a Szpari nem fog kiesni. Remek erőnléte volt a csapatnak, jó alapokkal rendelkezett, de mint mondtam, át kellett lendülnünk ezen a hullámvölgyön. Nyilván szokták mondani, hogy a győzelem kovácsolja össze a társaságot, az az egy siker kellett volna. Közel voltunk hozzá a Győr ellen, de ott kimaradt egy büntető. Ha a tavasszal addig veretlen Győr ellen ez otthon összejött volna a siker, az sokat lendített volna a csapaton. Sajnos ez elmaradt, és a vezetés meglépte, amit ilyenkor általában szokott: edzőt váltott. Mindent összegezve azt gondolom, a helyemre kerülő Szabó István jó kézzel nyúlt a csapathoz, jó munkát végzett, összejött a bennmaradás, de ahogyan mondtam is, nem hiszem, hogy ezt mi ne tudtuk volna megcsinálni, mivel a nyerhető meccseink jöttek. Emiatt furcsa érzésekkel éltem meg a távozásom. Nagyon szerettünk is Nyíregyházán dolgozni, a magunkénak éreztük az egész projektet.

Tímár Krisztiánt az mindenesetre nagy örömmel tölti el, hogy egykori csapata kiharcolta a bennmaradást, s mint elmondta, sokat tanult a Szpari 2024–2025-ös szezonjából – ha újrakezdhetné, azt is tudja, mit tenne másként.

– Ha visszamehetne az időben…
– A távozásomkor kétféle érzés kavargott bennem: az egyik, hogy a Nyíregyháza bennmaradjon, mert helye van az NB I-ben és üde színfoltja a bajnokságnak. Telt házas meccseik vannak, a keleti rangadó pedig külön pikantériája ennek a ligának. Magam pedig sokat tanulhatok ebből az időszakból, hiszen voltak hullámvölgyek és hullámhegyek is. Megnyertük az NB II-es bajnokságot tavasszal, az ősszel kifejezetten jól szerepeltünk, több bravúros eredményt értünk el és nagyon jó mérkőzéseink voltak. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, nyilván most már tudnám, milyen döntések és lépések, amiket határozottabban és gyorsabban kellett volna meghozni ahhoz, hogy még egységesebb maradjon a csapat, és mindenki egy irányba húzzon. Ezeket előbb meg kellett volna tenni, ez biztos. Ezt megtanultam, és ettől jobb edző lettem. Tehát habár összességében keserű szájízzel távoztam, visszagondolva a teljes időszakra, megtanultam, mit fogok a jövőben másképp csinálni.

– Meglepte, hogy a nyíregyházai vezetőség az elküldése mellett döntött?
– Nem, a vezetőkön már érezni lehetett, hogy ez kicsit ott van a levegőben, amit egy-egy győzelemmel mindig némileg eltoltunk. Amikor korábban a hosszabbításról tárgyaltunk, még a feljutás után, akkor arról volt szó, végigcsináljuk az NB I-et is, nézzük meg, mi lesz, gondolkozzunk együtt, egy stábként. Sajnos, ahogy ez itthon lenni szokott, végül nem engedték, hogy végigcsináljam a teljes idényt. Biztos voltam benne, hogy az irányításommal, a stábommal is meglett volna a bennmaradás, persze ez már csak teória. Ettől függetlenül a legfontosabb az, hogy a Szpari megtartotta az NB I-e tagságát, én pedig jobb edzővé váltam.

Mindössze egy hétig volt állás nélkül: a Fehérvár április 15-én kinevezte Tímár Krisztiánt, aki Pető Tamást váltotta.

– Áprilisban lett a Fehérvár vezetőedzője, s mint a kinevezésekor elmondta, hazatért.
– Igen. Kilenc éve élek Fehérváron, itt kaptam meg az első nagypályás, felnőtt edzői munkám is. A fiam a Vidinél focizik, tényleg kötődöm a klubhoz, helyi lakosként némileg bele is látok a körforgásba. Emellett több barátom is dolgozik a Vidinél, más klubot nem is biztos, hogy elvállaltam volna ilyen helyzetben. A Szpari esetében ugye pont a nyerhető meccsek jöttek, a Fehérvárnak ezzel szemben nehéz sorsolása volt, hiszen hiába volt bennmaradó pozícióban, az utolsó fordulókban szinte az első öt helyezett ellen kellett játszani. Nyilván bíztam benne, hogy sikerül kiharcolni a bennmaradást, még úgy is, hogy ilyen nehéz helyzetben vettük át a csapatot.

– Mi fogadta Fehérváron?
– Egy szétesőfélben lévő, hitehagyott csapat. Az a bizonytalanság, ami kívülről is érezhető volt a klub életén, belül még erősebben jelen volt. A játékosok a saját jövőjükkel voltak elfoglalva, ki a lejáró vagy épp kölcsönszerződésével, senki sem tudta, mi lesz vele, a klub meg nem igazán tudott tájékoztatást adni a jövővel kapcsolatban. Ez kihatott a mindennapokra. Így kezdtünk bele a munkába. Egy negatív szériában lévő alakulatot kellett átvennünk, egy-két meccset kellett volna nyernünk. Sajnos nagyon kevésen múlt, de ezek elmaradtak.

– Rögtön érezte, hogy probléma lehet?
– Azonnal nem. Elkezdtük a közös munkát, láttuk, hogy elég sok külföldi játékos volt, mindenkinek megvolt a maga problémája. Például akadt olyan, aki odajött hozzám és mondta, szeretne kezdő lenni, mivel az idény végén távozik, több éve a csapatnál van és szeretne szépen búcsúzni. Mondtam neki, hogy ez azért nem így működik, nem lehet valaki kezdő csak azért, mert szépen szeretne búcsúzni, a klub érdekei ennél fontosabbak. Sok játékos ehhez hasonlóan volt ott fejben, úgy éreztem, az egyéni érdek sokszor előrébb szerepel néhányuknál, mint a csapaté.

– Hogyan igyekeztek javítani a helyzeten?
– Már az elejétől próbáltunk lendíteni, frissíteni a játékosokon. Feloldani ezeket a problémákat, beszélgetni velük, meggyőzni őket róla, mennyire nagy a baj, hogy próbáljanak meg önmaguk mellett a klubért is jól teljesíteni, együtt kiharcolni ezt a bennmaradást. Végül, ahogy említettem is, nem sokon múlt, hiszen az MTK ellen is vezettünk, ám a vége iksz lett. Így visszanézve, ha csak az az egy meccs megvan, már nem biztos, hogy probléma lett volna. Nem sikerült nyerni, utána pedig a Paks ellen, hazai pályán tényleg kézben tartottuk a találkozót, jól is játszottunk, de kimaradtak a helyzetek, aztán meg jöttek az egyéni hibák. Ez az időszak mentálisan mindenképp erősített, mert olyanokat tapasztaltam, amiket nem lehet az iskolában megtanulni, ezeket az edzői képességeket csak úgy tanulhatod meg, ha átéled. Akármilyen nehéz időszak is volt, örömmel vettük át a Vidit és sajnáljuk, hogy nem sikerült.

– A Debrecen elleni szezonzáró után úgy nyilatkozott, a fehérvári kiesés egy hosszabb folyamat eredménye. Mire gondolt pontosan?
– Nem az én feladatom, hogy ezt összefoglaljam, csupán hat mérkőzésen ültem a kispadon, én már egy utolsó mentsvárként érkeztem. A Videoton azzal próbált frissíteni, hogy vált a kispadon, én pont munka nélkül voltam és elvállaltam, mint helyi edző. Tényleg próbáltunk segíteni, de a miérteket nem nekem kell összegeznem. Akik sokkal régebb óta itt voltak a klub életében, például egy elnök vagy egy ügyvezető sokkal jobban el tudná mondani. Volt egy tulajdonosváltás, most sok a bizonytalanság. Nagyon sajnálom, hogy idáig sodródott a Vidi, remélem, hamarosan stabilizálódik a klub helyzete.

– Lejárt a szerződése a Fehérvárnál vagy megköszönték a munkáját?
– Úgy kötöttük meg, hogy ha a csapat bennmarad, automatikusan meghosszabbodik, így viszont lejárt. A vezetők szerintem nem bennem gondolkoztak – egy rövid megbeszélésem volt ez ügyben, de gyorsan kiderült, más irányba mennének, új alapokkal akarnak kezdeni, új vezetés lesz, ami más stábbal tervez. Ezt sajnálom, mert helyi lakosként mi, a korábbi edzők, tényleg szurkolunk is a csapatnak, szívesen segítettünk volna, és volt is mögöttünk referencia, már bizonyítottuk, hogy nehéz helyzetben lévő együttesből is képesek vagyunk bajnokot csinálni. Korábban fel tudtuk építeni a Nyíregyházát. A vezetők viszont úgy döntöttek, más irányba mennek.

– Egyébként maradt volna?
– Elvállaltam volna, ha az álláspontok, a szakmai szempontok találkoznak, valamint van egyfajta bizalom a szakmai munkánk irányába. Nem hagytam volna magára a klubot annak ellenére sem, hogy most másodosztályú. Szívesen segítettem volna a visszajutásban, de más irányt vett az egyesület.

– Hogyan összegezné a fehérvári időszakot?
– Nagyon rövid volt, de tanulságos és nagyon keserű volt átélni belülről. Látni a játékosok kétségbeesését, hétről hétre összekaparni őket. Tényleg úgy érzem, nagyon közel voltunk hozzá, hogy összejöjjön a bennmaradás, de összességében negatív, hogy kiestünk. Rossz volt a részesének lenni mindennek, még ha tényleg csak rövid ideig is tartott. Amit Fehérváron hat mérkőzés alatt átéltem, semmilyen képzésen sem lehet megtanulni. Ezzel a tapasztalattal több lettem.

– Eseménydús heteken van túl a Fehérvár, hiszen Garancsi István megvált a klubtól, amelynek működtetését a város egy évre átvállalta.
– Mindenki azon dolgozik, hogy stabilizálódjon a klub helyzete. Amit szintén látni lehet, hogy sok helyi kötődésű személy távozik, ami nekem furcsa, szerintem a Vidi identitását ezek az emberek adják, a bajban extra löketet adna, ha ilyen szakemberek dolgoznának ott. Ennél mélyebben viszont nem látok bele, csak azt, hogy a város próbálja stabiliziálni a helyzetet.

– Számolhatunk azzal, hogy hamarosan újra a kispadon látjuk?
– Egyelőre nem. Kivártunk, miközben a Vidivel ment a huzavona, hiszen későn dőlt el az edzőkérdés, közben meg más csapatok megtalálták az edzőjüket. Jelenleg a családommal vagyok, fetöltődöm és próbálok a saját fejlődésemre fókuszálni. Az elmúlt tíz évben folyamatosan dolgoztam, számos klubnál tevékenykedtem, most először van lehetőségem egy kicsit a családommal is lenni. Természetesen figyelemmel kísérem a történéseket, a bajnokságokat, ám azt nem hiszem, hogy a rajtig lesz állásom. Naprakész maradok és addig is töltődöm, hogy ha úgy alakul, készen álljak.

– De azért nem mondana nemet egy ön számára szimpatikus lehetőségre a közeljövőben.
– Profi edző vagyok, szeretek dolgozni, várom a következő kihívást, jöjjön az egy vagy akár pár hónap múlva. Egy évet azért nem szeretnék várni, hiszen szeretem, amit csinálok, annyi idő nem kell, hogy egy ilyen feladat után regenerálódjak. Át kell gondolni, hogy és mit hibáztam, levonni a tanulságokat, aztán fejlődni, jobbá válni, hogy majd ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve még jobb eredményeket lehessen elérni. Nem volt könnyű időszak ez, de azért a Nyíregyházánál a teljes képet nézve sikeres volt, karakteres csapatunk volt, jó futballt játszottunk, bajnokságot nyertünk és a kupában is minden évben sikerült bravúrokat elérni egy magasabban jegyzett csapat búcsúztatásával. Úgy gondolom, nekem is van részem benne, hogy a Szpari bennmaradt az élvonalban, mint ahogy abban is, hogy kiket tudott eladni a klub – gondolok itt például Nagy Barnabás Ferencvárosba igazolására. Ezeket sikerként élem meg és bízom benne, lesz még ilyen a jövőben. Motivált vagyok, tudom, miben kell fejlődnöm, tisztában vagyok azzal is, mi vezetett a sikerhez, mit csináltunk jól és mit nem, utóbbiból pedig lehet tanulni és építkezni. Játékosként is ilyen voltam: maximalista és kritikus önmagammal szemben, ha valamiben hibáztam, ugyanazt mégegyszer ne kövessem el.