„Ez volt a feladatom! – mondta az egykori csatár, amikor azzal szembesítettük, hogy pályafutása során szinte minden második meccsen gólt szerzett. – Örülök, hogy ezt teljesítettem is hetente, sosem titkoltam: a góllövés a szenvedélyem. Mindig őszinte voltam magammal, az edzőkkel és a játékosokkal. Sosem futottam el a felelősség elől és minden szezonnak úgy vágtam neki, hogy szeretnék gólkirály lenni. Ez sikerült is három országban, összesen ötször. Minden nyilatkozatomban azt sugalltam, hogy gólok, gólok, gólok.

Az emberek talán azt gondolták, hogy egoista vagyok, de utólag talán mindenki belátja, felvállaltam a gólszerző szerepét és ezt hetente teljesítettem is.”

Fontos dolgokat mondott Nikolics Nemanja már az elején, amikor kiemelte az őszinteség fontosságát. A kérdés: kivel volt nehezebb őszintének lenni, az edzőkkel vagy saját magával?

„Minden játékosnak tudnia kell, hogy mit tud, miben jó és miben rossz. Sok esetben itt bukik a sztori, amikor nem őszinte valaki saját magával. Mindenki elfogult, úgy gondol magára, hogy játszania kell és mindig más a hibás. Az edző, mert mást favorizál, a csapattárs, mert nem passzol. Így leveszi magáról a terhet. Én meg, amikor azt mondom, hogy őszinte voltam magammal, akkor a volt edzőim azt mondanák, hogy nem voltam normális. Mindig mentem és kérdeztem, hogy miért cseréltek a 70. vagy a 80. percben, de ez csak azért volt, mert segíteni akartam a csapatnak és pályán akartam lenni. Egész héten azért harcoltam, hogy lehetőségem legyen bizonyítani. Nem volt nehéz őszintének lenni magammal, mert tudtam, hogy ki vagyok és mit képviselek. Akkor is tudtam, hogy nem én vagyok a világ legjobb támadója, amikor gólkirály lettem. A csapattársaim tudták, mit várhatnak tőlem, tudták, hogy ha nekem passzolnak, akkor az gól lesz, nekik meg egy gólpassz.”

Nikolics Nemanja hozzátette, hogy a pályafutása során akadt gólpassza is bőséggel, emlékeztetett arra is, hogy 2014-ben akár egyedül is gólkirály lehetett volna, ám a Puskás Akadémia elleni találkozón, ziccerben kilépve passzolt Felipe Oliveirához, aki végül a kapuba talált. Ha ezt a helyzetet belövi, akkor nem Simon Attila társaságában, hanem egyedül ért volna a csúcsra.

(MOL Fehérvár)

Az egykori támadó beszélt arról is, hogy mostanában a fiával focizik és még akkor is ezek a legszebb pillanatok, ha a kis Nikolics nem passzol az édesapjának.

„Nem él vissza azzal, hogy ki az apukája. Ő Nikilics Marko, aki nagyon sokat dolgozik azért, hogy helye legyen az utánpótlás-csapatban. Nehéz szakmai ez. Sokat beszélünk a mentális, a technikai és a fizikai részről is. Elmondom mindig, hogy amit a közösségi médiában lát, az nem a való világ. Ha valaki profi akar lenni, akkor naponta sokat kell dolgozni. Megbeszéltük azt is, hogy mi csak a munkában hiszünk.”

Nagy kérdés, hogy teher-e a fiúnak, hogy elismert játékos volt az édesapja: „Ettől nem tud elfutni, ugye? A fociban egyetlen hiteles dolog van, amit a pályán mutatsz. Ott nem tudsz kamuzni, nem tudod félrevezetni az embereket. Segítek majd neki mindenben. Mögöttem nem volt senki, közel 15 évet amatőrként játszottam. Mindent egyedül kellett megoldanom, a nehézségeket és a sikereket is. A fiam mellett viszont ott vagyok én. Az ő feladata, hogy élvezze az egészet.”

Saját pályafutásának elejére kitérve Nikolics Nemanja olyan eseményekről is mesélt, amelyekről korábban még sosem.

„Nekem muszáj volt kitörnöm abból a közegből ahol voltam, át kellett jönnöm Magyarországra. Nehéz gyerekkorom volt. Két háborút éltem át.

Nem volt egyszerű érvényesülni Szerbiában, nem volt menedzserem sem. Mindig az őszinte utat választottam, felvállaltam minden harcot. Magammal akartam versenyezni, azzal a kis Nikóval, aki hatévesen elkezdett focizni. A szüleim támogattak mindenben, de 17 évesen befejeztem a focit. A testvéremmel először 16 évesen jöttünk próbajátékra Magyarországra. Akkor ő megfelelt Kaposváron, én pedig nem. A tesómnak felajánlották, hogy menjen az NB II-es Kaposvölgyébe. Édesapánk úgy döntött, hogy akkor mindketten menjünk haza. Aztán Vukán nem kapott lehetőséget Zentán, mert jöttek más játékosok, akiket máshonnan igazoltak és jó kapcsolataik voltak. Ekkor egy vasárnapi ebédnél azt mondta a testvérem, hogy nem asszisztál ehhez és befejezi itt a focit. Ekkor elmondta ezt nekem apukám és azt válaszoltam, hogy akkor én sem játszom tovább. A klub jelezte azt, hogy nem engednek el minket sehova.

És akkor egy évig nem játszottunk. Kispályáztunk, teremfociztunk. Aztán 18 éves korom után jöttem újra Magyarországra, de egy szerb csapat mellett hat azt mondta a próbajáték után, hogy nem kellek.”

Az egykori csatár elmondta, hogy ekkor sem adta fel és a mentalitás nemcsak a pályán, hanem az életben is segítette.

„Ha nem jobbak, mint te, akkor adj bele mindent és mutasd meg. Ha azt látod, hogy jobbak, mint te, akkor maradj ott és tanulj. A pályafutásom során mindig szerettem azokat a pillanatokat, amikor azt mondták, hogy nem vagyok jó, én pedig be akartam bizonyítani az ellenkezőjét. De nem dumával, hanem a pályán. Ha hétszer azt mondják, hogy nem vagy elég jó, az azért nem olyan kellemes. Mindig a vége a fontos.

Amikor meghúzták a vonalat a végén, akkor megnéztem, hogy honnan indultam, hogy 14 éven át amatőrökkel készültem és aztán hova jutottam el. Hosszútávon csak az tud sikeres lenni, aki keményen dolgozik, nem alibizik és felvállalja a harcot.”

Az egykori válogatott játékos beszélt arról is, hogy fiatalon, 23 évesen lett édesapa. Ez rá is nagy feladatokat rótt otthon, miközben éppen bajnoki aranyra és gólkirályi címre készült a Videotonnal.

„Ma egy 23 éves gyerek az edzés után elmegy ebédelni, kávézni és szórakozni a barátaival. Engem várt otthon a feleségem, aki egész éjjel nem aludt, hogy én másnap frissen és kipihenten mehessek edzésre. Aztán, amikor hazaértem, akkor szerepet cseréltünk. Pelenkáztam, altattam, sétáltam a gyerekkel – apuka lettem és fel kellett nőnöm. Amikor pelenkát cseréltem az a világ egyik legszebb érzése. Nézed a gyerek szemét és ő röhög rajtad közben. Csodás volt ezt csinálni vagy éppen fürdetni és imádtam nézni, ahogy felnőnek. Büszke háromgyerekes apa vagyok. A foci fontos, de a családom még fontosabb része az életemnek. Az, hogy milyen érzelmes vagyok, az látszott a gólörömben.”

Nikolics Nemanja említette, hogy gyerekként két háborút élt át.

„A második háború idején tizenegy éves voltam, átéreztem, hogy valami nincs rendben. A szoba előtt ott volt a bőrönd, apukám futott be a szobába kintről, akkor tapasztaltam, hogy valami nincs rendben. Tizenegy évesen nem tudom ezt úgy átélni, mintha most lenne.

Sokszor eszembe jut, hogy a szüleim mit éltek át… Amikor befut apukám a szobába és felkap engem, anyukám meg a tesómat és futottunk a papámhoz a pincébe, mert zúgtak a szirénák.

Ebből kétféle volt, az egyik a veszélyt jelentette, a másik az elmúlását. Arra emlékszem, hogy rettenetes zaj volt. Bombázást nem tapasztaltam, de láttuk a tévében a híreket arról, hogy sok halott van az országban. Így ment ez három hónapig, nem jó erre visszagondolni. Sok belső érzést hozok onnan, sok szorongásom volt tíz éven át. Naponta birkózni kellett ezzel, hogy legyőzzem. A foci, a pálya, az edzések, a meccsek sokat segítettek ebben. Harcoltam azért, hogy jobb világban éljek és jobb élete legyen a családomnak.”

Innen indult az a pályafutás, amely bajnoki aranyakkal, gólkirályi címekkel, EB-szereplésekkel lett teljes.

„Ha azt nézem, hogy honnan indultam és hova értem, akkor ez egy szenzációs pályafutás. Nem egy csúcs, mert nem játszottam a top öt bajnokságban. Volt spanyol, olasz és angol ajánlatom is, de én realista voltam és gólokat akartam szerezni. Olyan helyet kellett találni, ahol gólkirály tudtam lenni és ez sikerült a Legiánál és Chicagóban is. Ezért vittek oda, ez volt a dolgom és nem szabad azt várni, hogy egy csatárt azért istenítsenek, mert gólokat szerez. Ezt meg kell értenie minden fiatal játékosnak. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy egy csatárnak más feladatai is vannak, például meg kell tartania a labdát, meg hasonlók.

Elfogadom ezt is, de engem az vitt előre, hogy gólokat akartam szerezni. A hivatásom volt a gólszerzés.”

Nikolics Nemanja elmondta, hogy a pályafutása után több edzővel is beszélt, akik elárulták neki: az ő mentalitásával példálóznak a fiatalok előtt.

A csatár itthon a legnagyobb sikereit a Videoton színeiben érte el – hogy mást ne mondjunk két bajnoki címet. A piros-kékek a legutóbbi bajnokság végén kiestek az NB I-ből.

„Ézrékeny téma… Kevés interjút adtam a visszavonulásom óta. Nem akartam sablonokat mondani. Képeztem magam és dolgoztam a saját pályán kívüli éleztem kialakításán. Nem szerettem volna a Vidiről beszélni sem, mert kívülről könnyű okosnak lenni. Két éve azért tanulok, hogy sportigazgató legyek, így azért másként látom a dolgokat.

Sajnálom a Vidit… Ha visszanézzük az elmúlt 15 év pénzügyi hátterét, akkor azt kell mondanom, hogy ez egy gyalázatos eredmény.

Vissza kell mennünk addig, amikor én oda kerültem a klubhoz. Akkor ez a legnagyobb projekt volt a magyar futballban, a cél az volt, hogy bajnoki címeket szerezzen a klub és eljusson a nemzetközi kupában a csoportkörbe. Ez jól is indult. Mezey György vezette a szakmai munkát, ő pedig nem engedte meg senkinek, hogy beleszóljon a dolgába. Utána is jöttek jó edzők: Paulo Sousa, Joan Carillo. Egyikkel Európa-liga csoportkörbe jutottunk, a másikkal bajnokok lettünk. Azán Marko Nikolics ült le a kispadra és Kovács Zoltán sportigazgatóval bajnokcsapatot csináltak. Nagyon könnyen mondott le jó edzőkről a Vidi. Nem ismerek még egy olyan csapatot, amelyik a bajnoki cím megszerzése után elküldje az edzőt, ráadásul kétszer is. Amióta visszajöttem Amerikából, azt tapasztaltam a klubnál, hogy nincs koncepció, vízió, akcióterv, hogy hol vagyunk jelenleg és hova akarunk eljutni.”

Nikolics emlékeztetett arra, hogy korábban olyan labdarúgók szerepeltek Fehérváron, mint a kapus Juan Calatayud – a volt csatár elárulta, hogy a spanyol nem olyan rég üzent: szívesen visszatérne Fehérvárra, segítené a kapusok felkészülését –, Marco Caneira, aki korábban a portugál válogatottban Luis Figo csapattársa volt, vagy a brazil Felipe Oliveira, aki a visszavonulása után maradt a klub kötelékében. A volt fehérvári kedvenc emlékeztetett arra, hogy a Vidi néhány évvel ezelőtt már egyszer majdnem kiesett, csak a Puskás Akadémia Honvéd elleni győzelmének köszönhetően maradt az élvonalban.

(Fotó: MOL Fehérvár)

„Emlékszünk mi volt akkor a pályán? Óriási ünneplés. Ez azt mutatja, hogy a játékosoknak ez volt a szintjük és teljesítették a célt. Amikor másodikok voltunk a Vidivel, az nekem kudarc volt, mert tudtam, hogy mennyi pénzt fektetett be a tulajdonos és mekkora támogatást kaptunk. Ha az összképet nézem, nagyon szép eredmény a három bajnoki cím és a két európai csoportkör, de szerintem ez kevés. És gondoljunk bele abba, hogy a Fradi jövőre az utolsó fordulóban harcolja ki a bennmaradást. Nem tudom elképzelni, hogy Dibusz Dénes örömében körbe szaladgál majd a pályán.”

Ha már Fradi. Az elmúlt években a zöld-fehérek és a Videoton rivalizálásáról szóltak, aztán az Üllői útiak lekörözték a fehérváriakat.

„Amikor én először voltam a Vidinél, akkor kilométerekkel voltunk a Fradi előtt, akkor még a Debrecen volt a rivális. Amikor visszajöttem Amerikából, akkor azt láttam, hogy a Ferencváros évekkel van a Vidi előtt.

Mert állandóságban gondolkodtak, jó edzőket hoztak, jó csapatot csináltak, nevelnek egy-két fiatal játékosokat nevelnek. Igazi fradisták vezetik a klubot és mindent megtesznek a sikerért. Nálunk meg azt tapasztaltam, hogy magukat építik a vezetők és nem a klubot. Ez nem baj, de nem volt valaki, aki azt mondja, hogy egyik nap lehet elfogy majd a pénz. És akkor mi lesz?”

Nikolics elmondta azt is, hogy a Vidinél nem foglalkoztak eleget az utánpótlás-neveléssel. Meglátása szerint, miközben a csapatot építették elfeledkeztek arról, hogy fiatalokat neveljenek. Amennyiben ez megtörtént volna, akkor a jelenlegi helyzetben a saját játékosaira tudna támaszkodni a Vidi.

„Vannak tehetséges gyerekek és jó edzők, nyilván lehetne rajta javítani, de összességében megállapítható, hogy vannak tehetségek. Viszont úgy nehéz, hogy korábban azt mondták, nincs idő az utánpótlás fejlesztésére. Amikor volt pénz a klubnál, akkor azt mondták, hogy nincs idő a játékosok felépítésére. Van pénzünk, hogy futballistákat vegyünk és megnyerjük a bajnokságot. Ki tudja, hogy hány tehetséget veszítettünk el?

A klubmodell persze más volt és nem azt mondom, hogy az rossz volt, de a karma… Hova jutottunk el most? Fiatal játékosokat kell beépíteni a csapatba. De kit, amikor tíz éve kimondták, hogy nem annyira fontos az utánpótlás?”

A volt játékos emlékeztetett arra is, hogy Pető Tamás szerinte jó munkát végzett a csapattal, de többször is fel kellett építenie a csapatot, mert előbb ősszel, majd télen is eladták a legjobbakat.

„Kinek a felelőssége volt ez? Juhász Roland óta nem volt sportigazgatója a klubnak. Szeretném, ha nyilvánosan elmondanák, hogy ki hozta a játékosokat. Valaki dolgozott ezen az biztos. Az is jó kérdés, hogy ki igazol most. Ott állt az új edző a képen egyedül, egy sállal a kezében. Korábban ez nem így volt.”

Amikor a város átvette a klub működtetését Garancsi Istvántól, akkor tartotta magát egy hír, amely szerint Nikolics Nemanja lesz a Videoton sportigazgatója. Egyelőre nem lett.

„Nézzük a tényeket. Amikor kiesett a csapat, akkor Cser-Palkovics András polgármester és Garancsi István üzengetett egymásnak a médiában. Nem voltam ettől boldog, de jeleztem a város vezetőjének, hogy bármiben szívesen segítek. Amikor aláírták a papírokat, akkor jelentkezett nálam polgármester úr, hogy beszéljünk. Érdekes, hogy amióta visszavonultam először kerestek a Viditől… Illetve egyszer hívott Pető Tomi, hogy van-e kedvem a csatárokkal foglalkozni. Kis gondolkodás után elmondtam neki is, hogy sportigazgatóként képzelem el magam, azért tanulok. Nem lennék hiteles, ha edzőként dolgoznék, majd felülnék a lelátóra és a klub koncepcióról döntenék.”

A volt támadó elárulta, hogy végül találkozott a polgármesterrel. Abban maradtak, hogy egyelőre nem lesz a Vidi sportigazgatója Nikolics Nemanja.

„Az volt a kérdésem, hogy ki hozza az edzőt és az volt a válasz, hogy az ügyvezető. Szerintem az logikus, hogy a sportigazgató választja ki a szakvezetőt. Az nem lett volna jó, ha már van egy edző, majd kineveznek engem sportigazgatónak.

Az elveim mellett döntöttem, csak úgy tudom elvállalni, ha a futballistákat és a stábot is én hozom.”

Hozzátette, nem is a fontos, hogy most ki lesz a sportigazgató, hanem az, hogy mi lesz a Vidivel egy év múlva, amikor a város át akarja majd adni egy új tulajdonosnak a klubot. És utalt arra, hogy a klub működése stabil volt az utóbbi években.

„Nagy köszönetet kell mondani az előző tulajdonosnak is, mert nagy összeget hagyott a kasszába, így működtethető a csapat az NB II-ben.

Sok dolgot lehet mondani Garancsi Istvánra, de az biztos, hogy amit megígért nekünk azt maximálisan teljesítette.

Ha kritikát fogalmazunk meg, akkor legyen helye a dicséretnek is. Leginkább egy lokálpatrióta ember kellene a klub élére. Lehet, hogy négy-öt évig még NB II-es lesz a klub, de én ezt most elfogadnám, ha közben lenne egy új befektető. Nagyon fáj nekem a kiesés és az is, hogy csökkent a klub költségvetése, mert ilyenkor olyan emberek veszítik el az állásokat, akiknek semmi közük nem volt a kudarchoz. Egy fotósnak, egy takarítónőnek, egy utánpótlás-edzőnek ebben semmi szerepe nem volt.”

(Nikolics Nemanja és csapattársai ünnepelnek, miután 1-1-es döntetlent játszottak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja második fordulójában játszott Izland – Magyarország mérkőzésen a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor)

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy Niklolics Nemanját nem búcsúztatta el a Vidi: „Bedobtuk, hogy legyen egy Legia elleni mérkőzés, de semmiféle válasz nem érkezett a felvetésre.”

Nikolics Nemanja elmondta azt is, hogy részt vett az UEFA képzésén, tudatosan készült arra, hogy a jövőben sportigazgatóként dolgozzon.

„Amikor 2022-ben elmentem a Viditől, akkor írtam egy levelet Garancsi Istvánnak. Jeleztem, hogy ha már nem tartanak rám igényt a pályán, akkor kész vagyok a visszavonulásra, a foci utáni életre. Konkrét terveim voltak, mert tudatosan készültem rá, hogy fiatalokat akarok segíteni, egy olyan klubot akarok építeni, amelyben lehetőséget kapnak az utánpótlásból érkező játékosok és aztán értékesítjük őket. Pár napra rá azt mondták, hogy nem számítanak rám, nem hosszabbítanak szerződést velem. A levelemre nem érkezett válasz. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. Az első pár hónapban el is vesztem kicsit. Mondtam is a menedzseremnek, hogy csak augusztus végére találjon nekem csapatot. Nem bántam meg, hogy ezen a ponton nem vonultam vissza, mert ekkor is elmentem a falig. Elmentem még Törökországba és Ciprusra, de oda már nem jött velem a családom. Azt éreztem, hogy apuka akarok lenni és nem focista. Feltettem a kérdést, hogy kell-e még bizonyítanom. A válaszom az volt, hogy nem. Jelentkeztem egy UEFA képzésre, amely egy felsőfokú diplomát ad és a volt válogatott labdarúgók két év alatt elvégezhették. Üzleti és sport oldalról hallgattunk előadásokat különböző országokban. Nulláról akartam felépíteni magam, de azért húsz év alatt futballoztam öt országban és sok kapcsolatra tettem szert, ezek száma az iskola alatt csak növekedett. Kiléptem a komfortzónából, tanultam, képeztem magam, félretettem az egót és tudtam azt, hogy szép pályafutás van mögöttem, de mint sportvezető az elején vagyok. Nagyon összetett feladatra készítettek fel.”

Az egykori játékos elmondta, hogy a diplomamunkája egy olyan magyar klub felépítéséről szólt, amely üzleti alapon működik és a játékoseladásokból tartja el magát. Az is kiderült, hogy milyen külföldi példákat tekintett át és a magyar viszonyok közé ezt, miként lehet beilleszteni.

Az interjú végén pedig azt is elmondta, hogy szerinte milyen tulajdonosra van szüksége a Videotonnak.