A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján. A találkozó után Robbie Keane a Ferencváros vezetőedzője mégsem volt csalódott.
„Mondtam a fiúknak is, ha megfelelően használjuk ki a helyzeteinket a tizenhatoson belül az első negyedórában, akkor akár 3-0 is lehetett volna az eredmény. A mi tizenhatosunkon belül pedig nem szabad ennyire szabadon hagyni az embert, ahogy a második gólnál történt” – értékelt a találkozó után az ír szakember.
Kapcsolódó tartalom
Bár tíz helyen változtatott a hétközi BL-selejtezős kezdőhöz képest, úgy véli, nem ezen múlott a siker. „A változtatások ellenére is úgy gondolom, mi voltunk ma a jobb csapat és ettől függetlenül ez lett a végeredmény. Gyűlölök veszíteni, de a játékunkkal nem volt probléma. Azt mondtam a fiúknak, holnap nem szeretnék lehajtott fejeket látni, az ilyen meccsek után fel kell állni és dolgozni tovább” – összegzett.
Kapcsolódó tartalom
„Habár nem győztem le a Puskást, de a bajnokságot megnyertük. Bármelyik nap azt választanám, hogy kikapjunk ellenük, vagy egy másik csapattól, de a bajnokságot megnyerjük” – mondta azzal kapcsolatban, hogy magyarországi pályafutása alatt még nem sikerült legyőznie a Puskás Akadémiát.
Kapcsolódó tartalom














