Stjepan Loncart 2021-ben igazolta át a Ferencváros a Rijekától. Akkor a zöld-fehérek annak rendje és módja szerint elutalták a kért összeget a horvátok által e-mailben megadott számlaszámra. Igen ám, csakhogy utólag kiderült, kiberbűnözők hekkelték meg a Rijeka levelezőrendszerét, egy ismeretlen spanyol számlaszámot adtak meg, a beérkező összeget pedig lenyúlták – szúrta ki a hírt az ulloi129.hu.
A fiumei klub nem hagyta annyiban, a FIFA-hoz fordult és feljelentette az FTC-t. A nemzetközi szövetség úgy döntött, a vevő a felelős a kialakult helyzetért, azt kérték, utalja el ismét az összeget. A döntést a magyar rekordbajnok megtámadta, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság pedig hosszú huzavona után hatályon kívül helyezte a FIFA korábbi ítéletét és megállapította, mindkét fél hibás a kialakult helyzetben, így a veszteségen fele-fele arányban kell osztozniuk.
Az NSO hozzáteszi, a Ferencvárosnak felrótták, hogy figyelmen kívül hagyott olyan figyelmeztető jeleket, mint a spanyol bankszámlaszám, eltérésék a FIFA rendszerében található adatokkal, illetve egy hamis e-mailcímmel kapcsolatos riasztást. A Rijeka sem járt el megfelelően, mivel nem reagált a hamis domainről szóló figyelmeztetésre, nem erősítette meg a fizetést a FIFA rendszerében és nem hivatalos kommunikációs csatornákat használt.
Az FTC-nek így az átigazolási díj felét, 498 ezer 750 eurót kell kifizetnie a horvát csapatnak.
Loncar tavaly szeptemberben hagyta el végleg a Fradit, jelenleg a horvát Istra játékosa, a jelenleg futó idényben hét bajnokin kétszer volt eredményes.













