Közös megegyezéssel kedden távozott posztjáról Gerliczki Máté, a labdarúgó Fizz Ligában hetedik helyen álló Kisvárda vezetőedzője. Révész Attila sportigazgató a Kisvárda honlapján úgy fogalmazott, elindult egy negatív folyamat, és ezt még időben szeretnénk megállítani. Gerliczki érdemeit elismerik, de „talán túlságosan is rendes volt a játékosokhoz, de ez nem mindig kifizetődő”.
„Nem a helyezés és a megszerzett pontok száma volt a probléma, hanem a fegyelmezetlenség, amely elsősorban Gerliczki jó indulata miatt alakulhatott ki. A játékosok nagyon sok esetben nem azt csinálták, amit ő kért, ennek pedig az elmúlt meccseken már következményei voltak az eredményre nézve. Úgy gondoljuk, hogy egy határozottabb, keményebb, a játékosokat megfogni képes személyre van szükségünk” – részletezte a váltás okait Révész.
„Ami pedig az utódlást illeti, az eddigi szakmai stáb, vagyis Igor Bogdanovics, Dajka László, Sandro Tomic, Bodnár László és Szabó Mihály készíti fel a csapatot az útmutatásommal a Diósgyőr elleni vasárnapi hazai mérkőzésre. A végleges megoldásról azt követően döntünk” – mondta a sportvezető.
Kapcsolódó tartalom
A Kisvárda egy év megszakítással 2018 óta tagja az élvonalnak, az NB I-es időszak alatt 12 edzőváltás történt a klubnál. Megnéztük, kinek miért kellett távoznia.
2018-ban Kondás Elemérrel sikerült kiharcolni a feljutást, az élvonalban azonban nem sokáig tartott a türelem, két 4-0-s vereség után közös megegyezéssel távozott. Helyét Dajka László vette át, akivel végül a 9. helyen végzett a csapat.
A követező idényt azonban már nem vele kezdte az együttes, a bajnokság előtt a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak. Helyére Miriuta László érkezett, aki nyolc fordulóval később mégis távozott az akkor hatodik helyen álló csapattól.
„Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek, és elébe szeretnénk annak menni, hogy a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze” – nyilatkozta annak idején Révész Attila.
Kapcsolódó tartalom
Helyére ismét Dajka László érkezett, aki az elődje is volt, neki viszont februárban lejárt a szerződése, a bajnokságot így már Bódog Tamással a kispadon fejezte be a 10. helyen záró Kisvárda, de az a kapcsolat sem tartott sokáig: Bódog a szezon végén távozott.
A 2020/21-es idény viszonylag izgalommentes volt a kispadon, a bajnokságot az idény előtt kinevezett Supka Attilával kezdte és vele is fejezte be az együttes az 5. helyen. De hiába zárt a klub történetének addigi legjobb élvonalbeli eredményével, a felek nem hosszabbítottak. Révész akkori megnyilvánulásából úgy tűnt, anyagi okok húzódtak meg a váltás mögött.
Helyét portugál Joao Janeiro vette át, de őt 2021 novemberében kivásárolta a DAC, így ismét edzőváltás következett. Erős Gábor érkezett, neki viszont nem volt pro licences papírja, így bár ő felelt a szakmai munkáért, hivatalosan Révész volt a szakmai vezető. Kettejük munkája ezüstérmet és nemzetközi kupaindulást eredményezett.
Kapcsolódó tartalom
2022 nyarán Révész úgy nyilatkozott, nem marad a magyar labdarúgásban, és Kisvárdáról is távozik, valamint az is biztos, a folytatásban nem Erős marad a vezetőedző. Helyét Török László vette át, aki az előző bajnokságban az U19-es csapatot irányította, és természetesen a klubigazgató is maradt az együttesnél. Török regnálása azonban csak márciusig tartott, őt az a Milos Kruscic váltotta, akit négy nappal korábban küldtek el az Újpesttől.
A 2023-24-es bajnokságot Kruščić vezetésével kezdte a Várda, de a szerb szakembernek mindössze három forduló jutott, ami alatt egy pontot tudtak gyűjteni és az utolsó helyen várták a folytatást. A klubigazgató akkor úgy indokolt, olyan vezetőedzőre van szüksége, aki a klub érdekeit helyezi előtérbe, a szerb szakember pedig nem ilyen volt és már a felkészülés alatt tudta, nem ő a megfelelő személy a csapat irányítására.
Kapcsolódó tartalom
Ez az idény egyébként is izgalmas volt a Kisvárda számára, hiszen a megbízott vezetőedző, Gerliczki Máté mindössze szűk egy hónapig irányított, helyét Mátyus János vette át. Akkor mindketten kihangsúlyozták, hasonló stílust és gondolkodást képviselnek. Révész kiemelte: egyértelművé vált számára, hogy Mátyus az a személy, akivel együtt szeretne dolgozni.
Bármennyire is megvolt az összhang, a korábbi válogatott játékos hat forduló múlva felállt a kispadról, mint mondta, nem tudta annyira kimozdítani a gödörben lévő együttest, mint szerette volna. Ez igaz is, mert a hat meccs alatt öt vereség és egy győzelem volt a mérlege, és ugyanúgy az utolsó helyen adta át a csapatot, mint ahogy átvette. Révészt meglepte a távozása, de nem marasztalta a hitehagyott edzőt. Őt követte Feczkó Tamás, akivel ugyan kiestek, mégis maradt a másodosztályra is – két meccsig.
Az elmúlt idényt a másodosztályban töltő csapat Feczkó irányításával kezdte a bajnokságot, de két vereség elég volt, hogy a jelenleg Honvédot dirigáló szakember lemondjon.
Révész akkor úgy fogalmazott, nem érte váratlanul Feczkó lemondása, ő sem volt elégedett az eddigiekkel, úgy érezte, több játékos is visszaélt a jóindulatával és a bizalmával. A bajnokság hátralévő részében Révész irányította az együttest, akivel az első helyen jutottak fel.
Arról még nincs hír, hogy a hivatalosan május legvégén kinevezett Gerliczki távozása után ki érkezhet a kispadra, de az utóbbi évek alapján nem érdemes nagyon berendezkednie Kisvárdán.
A 9. forduló programja:
október 3., péntek:
Kolorcity Kazincbarcika SC-MTK Budapest, Mezőkövesd 20.00
október 4., szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC-Zalaegerszegi TE FC 14.15
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 17.00
Debreceni VSC-ETO FC 19.30
október 5., vasárnap:
Ferencvárosi TC-Paksi FC 16.30
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 19.00














