Az M4 Sport és az m4sport.hu a magyar válogatott összes mérkőzését élőben közvetíti!

A névsor érdekessége, hogy a szeptemberi listához képest ezúttal nem kapott meghívót Szalai Gábor, a Ferencváros védője, valamint kimaradt Dárdai Bence, a Wolfsburg középpályása is. A 19 esztendős tehetség a jelenleg is zajló szezonban eddig mindössze 20 percet játszott, az olasz szakember minden bizonnyal emiatt döntött a mellőzése mellett.
A szeptember 7-én Parmától Törökországba kölcsönadott Balogh Botond ismét ott van a keretben – a 23 éves védő új csapatában stabil kezdő, az eddigi három találkozójából kettőt végig is játszott.
Kapcsolódó tartalom
Kevésbé meglepetés, hogy a Mister meghívott postázott a berlini Schäfer Andrásnak, aki a szeptemberi selejtezőkön izomsérülés miatt végül nem szerepelhetett, ám azóta felépült, s csapata vasárnapi, Hamburg elleni bajnokiján 31 percet kapott. Bolla Bendegúz esetében kérdéses volt, hogy az egy hete elszenvedett bokasérülése mennyire súlyos, a szélső azonban egy rövid, egymeccses kihagyás után a Rapid Austria Wien elleni rangadóján már végig a pályán volt, így vélhetően újra teljesen egészséges.
Mint ismert, a nemzeti együttesben Örményország ellen nem léphet pályára az Írország ellen kiállított Sallai Roland, a támadósorból pedig Varga Barnabás hiányzik majd sárga lapos eltiltás miatt. Utóbbi kapcsán egyelőre talány, ki pótolhatja csatárposzton – Rossi nem változtatott az egységen, s a legutóbb is meginvitált játékosokat hívta meg, így a Gruber Zsombor, Lukács Dániel, Molnár Rajmund, Tóth Barna négyesből kezdhet majd valaki a soron következő selejtezőn.
A válogatott két selejtezőn van túl: az írek ellen egy 2–2-es döntetlennel nyitotta a selejtezősorozatot, majd a Puskás Arénában 3–2-re kikapott Portugáliától. Marco Rossi együttese legközelebb, október 11-én (szombat) az örményeket fogadja hazai pályán, majd három nappal később Portugáliába utazik.
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
10.11., 18:00: Magyarország–Örményország
10.14., 20:45: Portugália–Magyarország
11.13., 18:00: Örményország–Magyarország
11.16., 15:00: Magyarország–Írország
A magyar labdarúgó-válogatott kerete az örmények és portugálok elleni vb-selejtezőre:
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Loic Nego (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csongvai Áron (AIK), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)













