Kiválóan kezdte a mérkőzést a Honvéd, mely 12 perc alatt előnybe került: Medgyes ugratta ki Gyurcsó Ádámot a félpályánál, a 20-szoros magyar válogatott támadó pedig megelőzte védőjét, majd a kapuba gurított (1–0).
A mérkőzés folytatásában többször is komoly lehetőség adódott a kispestiek előtt, akik egytől egyig elpuskázták azokat, ennek pedig a 85. percben lett komoly jelentősége, ugyanis ekkor a mindössze három perccel korábban, csereként beálló Takács Zsombor góljával kiegyenlített a vendégcsapat (1–1), mely így értékes pontot szerzett a listavezető otthonában.
Kapcsolódó tartalom
Mindeközben, Angyalföldön a fordulót megelőzően a Honvéddal azonos pontszámmal álló Vasas a Szegedet fogadta. Az előző NB II-es idény 3. és 7. helyezettjének mérkőzésén nem született gól, így a tabella első két helyén továbbra is a két fővárosi csapat áll, 19 ponttal – két egységgel megelőzve azt a Mezőkövesdet, amely Székesfehérváron játszott 1–1-es döntetlent a Videotonnal.
Kapcsolódó tartalom
A fehérváriak gólját szerző Varga Roland a mérkőzés után a közmédiának kiemelte, rossz volt a csapat helyzetkihasználása, véleménye szerint akár az első félidőben le tudták volna zárni a mérkőzést.
„Kontrolláltuk a meccset, megvoltak a lehetőségeink, rengeteg pontrúgásunk volt. Bosszantó, hogy buktunk két pontot, szerintem megérdemeltük volna a győzelmet” – fogalmazott a 35 éves, 24-szeres magyar válogatott támadó, aki arról is beszélt, milyen rutinos játékosnak lenni az alapvetően fiatal csapatban.
„Abszolút jó a közösség és az összhang a fiatalok és az idősebbek között. Próbáljuk őket segíteni, abszolút nincs nehéz dolgom” – mondta, hozzátéve, hogy egyre jobb játékot tudnak mutatni hazai pályán, ám az idegenbeli meccsekkel „kicsit hadilábon állnak”.
„Most egy rossz szót sem lehet mondani a csapatra: küzdöttünk, hajtottunk, megvoltak a lehetőségeink, sajnos ez egy ilyen meccs volt” – tette hozzá.
Értékelések a Videoton FC Fehérvár–Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést követően
A vendégeket irányító Csertői Aurél viccelve megjegyezte, beragadtak a buszba, mert az első félidőben gyámoltalanul futballoztak, de a második félidei teljesítményükkel kihozták a maximumot a mérkőzésből. A 60 éves szakember a Mezőkövesd feljutási esélyeiről is beszélt.
„Csak ott állunk az éllovasok mögött, nyomozzuk őket. A mai meccsen is több kellett volna, ha nagyobb sikereket akarunk elérni. Próbálunk futballozni, meccseket nyerni, még korai beszélni a végjátékról” – fejtette ki.
A Csákvár házigazdaként 1–1-es döntetlent játszott a Békéscsabával – az MTI kiemelte, hogy a mérkőzést a helyszínen tekintette meg a magyar válogatott csapatkapitánya, a Liverpoolban szereplő Szoboszlai Dominik is, egy nappal azután, hogy végigjátszotta csapata PL-meccsét, melyen a Liverpool 2–1-es vereséget szenvedett a Chelsea otthonában.
A késő délután pályára lépő csapatok közül egyedül a Karcag nyert, az újonc idegenben egy büntetővel 1–0-ra győzte le az Ajkát.
Eredmények, 9. forduló:
Vasas FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–0
Budapest Honvéd FC–Tiszakécskei LC 1–1 (1–0)
g.: Gyurcsó (12.), illetve Takács Zs. (85.)
Aqvital FC Csákvár–Békéscsaba 1912 Előre 1–1 (1–1)
g.: Mondovics (11.), illetve Szabó B. (41.)
FC Ajka–Karcagi SC 0–1 (0–1)
g.: Girsik (84., tizenegyesből)
Videoton FC Fehérvár–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (1–0)
g.: Varga R. (17.) illetve Vidnyánszky (52.)
korábban:
Budafoki MTE – HR-Rent Kozármisleny 2–2 (0–1)
g.: Vasvári (50.), Bukta (92.), illetve Babinszky (34.), Bakó (67.)
BVSC-Zugló – Soroksár SC 2–1 (1–0)
g.: Csernik (45.), Dénes A. (60.), illetve Tóth G. (81.)
Szentlőrinc SE–Kecskeméti TE 3–4 (2–1)
g.: Szolgai (11., 49.), Nyári (45+1.), illetve Banó-Szabó (44.), Pálinkás (64.), Szabó A. (84.), Bolyki (89.)
piros lap: Milovanovic (73., Szentlőrinc)
A tabella:
1. Budapest Honvéd FC 9 6 1 2 19- 8 19 pont
2. Vasas FC 9 6 1 2 18-12 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 5 2 2 16-10 17
4. Kecskeméti TE 9 5 1 3 15-12 16
5. Aqvital FC Csákvár 9 4 4 1 13- 7 16
6. Szeged-Csanád GA 9 4 3 2 11- 8 15
7. Karcagi SC 9 4 3 2 11-12 15
8. FC Ajka 9 3 1 5 6-11 10
9. Videoton FC Fehérvár 9 2 4 3 11-10 10
10. Szentlőrinc 9 2 3 4 11-12 9
11. Békéscsaba 1912 Előre 9 2 3 4 11-14 9
12. Soroksár SC 9 2 3 4 13-17 9
13. Budafoki MTE 9 2 3 4 7-12 9
14. Tiszakécskei LC 9 2 3 4 9-16 9
15. BVSC-Zugló 9 2 1 6 8-10 7
16. HR-Rent Kozármisleny 9 1 4 4 6-14 7













