A Debrecen, valamint Dzsudzsák Balázs is kiválóan kezdte a Fizz Liga-idényt: az élvonalbeli tagságát az előző szezon utolsó fordulójában bebiztosító Loki 9 forduló után 15 ponttal az NB I tabellájának 3. helyén áll, válogatott rekorder csapatkapitánya pedig 4 gólnál és 2 gólpassznál jár eddig, 6 kanadai pontjánál csak két ferencvárosi, Varga Barnabás (7) és Gruber Zsombor (8) szerzett többet. Dzsudzsák szombaton, az ETO elleni hazai mérkőzésen egy pazar szabadrúgásgóllal örvendeztette meg a Nagyerdei Stadion közönségét, teljesítményével pedig – immár harmadjára – a Hét Csapatába is bekerült.
Kapcsolódó tartalom
Simek Péter, az M4 Sport szakértője kiemelte, a válogatott rekorder újbóli kivirágzásában kulcsszerepet játszik, hogy „ismét összeállt a Dzsudzsák Balázs és a vezetőedző közti szakmai történet”.
„Egy 38-39 éves játékosnál rettentően fontos, hogy miként épül fel a hete. Dzsudzsák szerintem olyan munkát végez – nyilván előfordulhat, hogy vannak némi engedményei a heti edzésmunkát illetően–, hogy a hétvégén a legjobb fizikai állapotban legyen. Ezt a legnehezebb felépíteni egy játékosnál, az, hogy így végez el egy pontrúgást, nem kérdés” – mondta a korábbi 9-szeres válogatott játékos.
Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót idézve hozzátette: „aki fiatalon nem tudott játszani, az öregkorára sem fog megtanulni, aki meg fiatalon tud játszani, az öregkorára sem felejti el”.
„Olyan játékosoknál, mint Dzsudzsák vagy Böde, a nemzetközi porondon pedig Cristiano Ronaldo esetében is azt láthatjuk, hogy a fizikai állapot a döntő. Ha Dzsudzsák Balázs fizikailag és mentálisan topon van, a játéktudása, intelligenciája ebben a magyar élvonalban még évekig pályán tarthatja. Kérdés, mennyi ideig mérkőzésenként, most akár 90 percig is” – vélekedett.
Kapcsolódó tartalom
Fizz Liga, 9. forduló:
október 3., péntek
Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest 3–1
október 4., szombat
Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC 3–1
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 0–0
Debreceni VSC–ETO FC 1–1
október 5., vasárnap
Ferencvárosi TC–Paksi FC 2–2
Kisvárda FC–Diósgyőri VTK 1–0
A tabella:














