Pécsi Ármin nyáron szerződött a Puskás Akadémiától a Liverpoolhoz, és ugyan a felkészülési időszakban a felnőttcsapatban is lehetőséget kapott a bizonyításra, a tétmérkőzéseken egyelőre a klub tartalékcsapatánál kap rendszeresen játéklehetőséget. A 20 éves kapus az M4 Sportnak adott interjúban elmondta, az első hónapok a leginkább a beilleszkedéssel teltek, de már ennyi idő alatt is több területen tudott fejlődni.
„Az elmúlt három hónap a beilleszkedésről szólt, hogy a csapatot, az országot meg tudjam ismerni. Úgy érzem, hogy ezalatt az idő alatt is sikerült fejlődnöm a játék különböző területein. Egy új szemléletet kaptam, egy kicsit máshonnan tudom megközelíteni a topszintet.”
A fiatal kapus azt is hozzátette, az elmúlt hónapokban már azzal is tudott fejlődni, hogy felvette a liverpooli edzések ritmusát, de folyamatosan azon van, hogy tovább fejlődjön.
Az U21-es válogatott közel volt hozzá, hogy győzelmemmel kezdje az Eb-selejtezősorozatot, ám egy hosszabbításban kapott gól miatt végül 1–1-es döntetlent játszott Litvániával idegenben. A korosztályos nemzeti csapat első számú kapusa bízik benne, hogy tanultak a történtekből.
„Elkerülhető gólt kaptunk, remélem, hogy a csapat ebből tanult, és egy pozitív dologgá tudjuk ezt átfordítani, hogy a következő két fontos meccsen hasonló szituáció ne forduljon elő.”
Kapcsolódó tartalom
Pécsi elmondta, a pályán kívül egyre jobban kezd összeállni az U21-es válogatott, így a játékosok is szívesen jönnek az edzőtáborba – és bízik benne, hogy ebben a jó eredmények is segítenek majd. A csapat azonban kemény feladatok előtt áll, hiszen pénteken a litvánokat 4–0-ra legyőző Ukrajnával találkozik, majd jövő hét kedden a horvátok elleni 1–1-es döntetlennel kezdő Törökországot fogadja a Hidegkuti Nándor Stadionban.
„Jelenleg is ez a cél, nem is lehet más” – mondta Pécsi azzal kapcsolatban, hogy továbbra is az első két hely egyikének megszerzése-e a célja a válogatottnak a selejtezőcsoportban.
Az M4 Sport és az m4sport.hu az Ukrajna–Magyarország (október 10., 18 óra, Muraszombat) és a Magyarország–Törökország (október 14., 18 óra, Hidegkuti Nándor Stadion) Eb-selejtezőt is élőben közvetíti.
Kapcsolódó tartalom
A Liverpoolra visszakanyarodva Pécsi elmondta, Alisson sérülése miatt a brazil kapus visszatéréséig a Liverpool felnőttcsapatának keretével készül, a bajnokikon segít a kapustársainak a bemelegítésnél, és ugyan eddig kerettag nem volt, de az edzéseken rendszeresen együtt készül többek között Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal.
Két magyar válogatott csapattársával természetesen rendszeresen összefut a liverpooli csapat edzőközpontjában is, a magyar kapus elmondása szerint gyakran együtt is reggeliznek.
„Vezérek az öltözőben, és ami még fontosabb, hogy a pályán is. Mind a ketten stabil kezdőjátékosok, rengeteg mérkőzést játszanak. Jó, hogy egy nyelvet beszélünk, miközben ők is az elithez tartoznak. Úgyhogy itt a példa előttem!”













