Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bognár Mezeyről: Tőle tanultam a legtöbbet a futballban

Bognár Mezeyről: Tőle tanultam a legtöbbet a futballban

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Az MLSZ szerda reggel számolt be róla, hogy 84 éves korában elhunyt Mezey György, korábbi szövetségi kapitány. Mezey a paksi vezetőedző, Bognár György karrierjére is nagy hatással volt, többször, több felállásban is dolgoztak együtt. Bognár a Paks hivatalos oldalának beszélt mesteredzőről.

„Mindenre emlékszem, ami a Gyuri bácsival kapcsolatos. Amikor tizennyolc évesen felkerültem az MTK-hoz, ő volt az első csapat edzője, később pedig nála játszottam először az NB I-ben, majd a válogatottnál is volt edzőm. A BVSC-nél is dolgoztunk együtt, úgy is, hogy a játékosa voltam, és úgy is, hogy pályaedzője, az edzőképzéseket is végig vele csináltam. Gyakorlatilag tehát mindenre emlékszem, ami kettőnkkel kapcsolatos. Tőle tanultam a legtöbbet a futballban, olyanokat, mint hogy a labdarúgáshoz nagyban hozzátartozik a pedagógia, a szervezettség, a koncepció, a következetesség” – emlékezett vissza Bognár György, aki azt is elárulta a Paks hivatalos oldalának, hogyan fogadta a szerda reggeli tragikus hírt.

„Megdöbbentem. Találkoztam vele két és fél, három hónapja, és a beszélgetésünk során egyáltalán nem érzékeltem, hogy egy ilyen tragédia hamarosan bekövetkezik. Isten nyugosztalja Gyuri bácsit!”

Borítókép: Fotó: paksifc.hu

További tartalmak