Azokat az éveket, amelyeket együtt töltöttünk a válogatottnál, soha nem felejtem el. Nagyszerűen éreztük magunkat, nagyon jó közösséget alakított ki, olyan játékrendszert tanított meg nekünk, amellyel lényegében végigvertük Európát. Nagyon jó emlékeim vannak Gyuri bácsiról, mind emberről, mind edzőről” – emlékezett meg a válogatottat első ízben 1983 és 1986 között irányító Mezey Györgyről a Nemzeti Sportrádió megkeresésére Détári Lajos.
Détári szerint Mezeyben az volt az óriási, hogy új válogatottat alakított ki, új játékrendszert épített fel. „Amit a pályán elképzelt, elég hamar meg tudtuk valósítani.”
Mint elmondta, 1984 nyarán Mezey György vitte ki egy nyári felkészülésre, ott sikerült bejátszania magát a válogatottba. Hozzátette, a mesteredző szigorú szakember volt, megkövetelte a munkát az edzéseken, de a pályán kívül sok mindent megengedett, rendkívül humoros volt.
Détári volt, aki a Mezey vezette magyar csapat harmadik gólját szerezte az osztrákok elleni vb-selejtezőn, ezzel a nemzeti csapat 3–0-ra nyert és kijutott az 1986-os mexikói világbajnokságra, első európai csapatként.
A korábbi klasszis labdarúgó szerint, ha nem kergetik szét a mexikói vb-n szereplő magyar csapatot (hangsúlyozta, ez nem Mezey hibája volt, a magyar labdarúgás vezetői hozták meg a döntést), nagy esélyük lett volna kijutni a következő világbajnokságra is.













